Külföld

Katonai puccs Mianmarban

A hadsereg szerint csaltak a választásokon…

Mianmarban őrizetbe vették a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, aki kormányfőként irányította az országot, illetve több magas rangú politikust, köztük Vin Mjint államelnököt is – írta az MTI a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) szóvivőjére hivatkozva.

Az őrizetbevételeket a hadsereg rendelte el, egyúttal felszólította az embereket, ne kövessenek el semmilyen meggondolatlanságot, a törvényeket tartsák be. A délkelet-ázsiai ország fővárosában, Najpjidóban reggel nem működtek a telefonvonalak, blokkolhatták az internetet is, az állami tévé közölte, műszaki okok miatt nem tud sugározni.

A hadsereg egy évig tartó szükségállapotot hirdetett.
A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna közölte, erre az időre a hatalmat Min Aung Hlaing főparancsnok veszi át. Ő szerdán az alkotmány visszavonásáról beszélt.

Mianmarban a november 8-i választásokon az Aung Szan Szú Kjí vezette NLD 396 helyet szerzett meg a 476 fős parlamentben. A hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) csak 33 mandátumot kapott.

A Mianmart ötven évig irányító katonaság a szabálytalanságok miatt az eredmények felülvizsgálatát követelte, nem zárta ki a puccs lehetőségét sem, de a választási bizottság szerint semmi sem igazolta a panaszokat.

Az új parlament első ülését hétfőn tartották volna. Pénteken több tucat nagykövetség, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió mianmari diplomáciai képviselete követelte a demokratikus normák tiszteletben tartását a hadseregtől.

Az ENSZ azt írta: nagy aggodalommal követi a mianmari fejleményeket. A világszervezet felszólította a helyi belpolitikai élet szereplőit, hogy tartózkodjanak a lázítástól és a provokációtól, igazodjanak a demokratikus normákhoz, és tartsák tiszteletben a választás eredményét. (mti/24)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább