„Jobb lenne, ha a saját intézményükkel foglalkoznának, és megtennék a szükséges lépéseket, és addig is nem rángatnák bele országunkat egy ilyen ügybe”
– mondta a brüsszeli korrupciós botrányról Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni.
Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari külügyminiszter szerint országát nem szabad belerángatni az Európai Parlamentet érintő vesztegetési ügybe, mivel a vizsgálatok még folyamatban vannak. Az évtizedek óta legnagyobb nyilvánosságra került európai parlamenti korrupciós botrányban a gyanú szerint Katar és Marokkó
EP-képviselőket, parlamenti asszisztenseket, valamint civil szervezeteket vesztegetett meg az Európai Parlament döntéseinek befolyásolása érdekében.
Száni az amerikai CNBC televíziónak elmondta, hogy Katar teljesen biztos abban, hogy ezek a feltételezések alaptalanok. „Folyamatban van a nyomozás, eddig még nem láttunk semmit a belga hatóságoktól” – tette hozzá. Hozzátéve, meg kell várni, amíg lezárul a nyomozás. „Ez a probléma egy európai intézmény problémája Európában. Jobb lenne, ha a saját intézményükkel foglalkoznának, és megtennék a szükséges lépéseket, és addig is nem rángatnák bele országunkat egy ilyen ügybe” – fogalmazott a politikus.
A miniszter kijelentette, hogy Katar, amely a világ egyik legnagyobb földgázexportőre, csalódott amiatt, hogy az Európai Parlament a múlt hónapban felfüggesztett minden jogalkotási munkát Katarral kapcsolatban.
Továbbá elítélte a katari tisztségviselők kizárását az Európai Parlamentből.
A külügyminiszter szerint eddig folyamatos volt az együttműködés az Európai Unióval és intézményeivel számos kérdésben, köztük geopolitikai, valamint energetikai ügyekben is, a fentebb említett döntések ugyanakkor befolyásolni fogják az eddigi kapcsolatokat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Katar nem fogja átpolitizálni az energiaszállításokat. „Soha nem hagytunk ki egyetlen szállítmányt sem, sohasem használtuk az energiahordozóinkat fegyverként, hogy más országokat fenyegessünk” – fogalmazott.
Forrás: Mandiner