A fővárosi közgyűlés szerdán elfogadta a budapesti parkolózónák kiterjesztéséről szóló javaslatot, így még több helyen kell fizetniük az autósoknak.
A Karácsony Gergely által jegyzett előterjesztést ellenszavazat nélkül, 19 igennel és az ellenzéki fideszes képviselők tartózkodása mellett fogadták el.
A döntés értelmében még több helyen kell majd fizetniük az autósoknak, összesen négy kerület lesz érintett: a IX., a XI., a XII. és a XIV., azaz Ferencváros, Újbuda, Hegyvidék és Zugló.
Karácsonyék szerint az elmúlt időszakban több kerületi önkormányzattól is kaptak javaslatokat a parkolási övezetekkel kapcsolatban, ezek alapján volt szükség a főváros közigazgatási területén a parkolási rendelet módosítására. Az övezetek bővítését érintő kérelmek telítettségi vizsgálattal alátámasztottak, indokolt tehát a rendeletben való rögzítésük.
A zónák közti átsorolásokat a kerületek által a parkolásüzemeltetés során szerzett tapasztalatok indokolják.