Belföld

Karácsony: Orbán-kormány megtámadta Budapestet!

Az Orbán-kormány megtámadta Budapestet. A Fidesz és a lakájmédiája pedig megtámadta a városvezetést. Az a dolgunk, hogy ezt a támadást visszaverjük, és ezt meg is tesszük.

A kormány megtámadta Budapestet azzal, hogy folytatja a pénzelvonást, a megszorítást, a saját törvényeit se tartja be. A Fidesz és a lakájmédiája pedig, hogy a kormányzati aljasságot elfedje, a városvezetés ellen indított hazug, törvénytelen lejárató kampányt. Tudom, jól tudom, hogy ennek én vagyok az elsődleges célpontja. Tudom, jól tudom, hogy erre régóta készülnek, legalább azóta, hogy felvetődött a nevem miniszterelnök-jelöltként. Engem céloznak, de a munkájukat tisztességgel végző kollégáimat rágalmazzák, és én meg fogom védeni a kollégáinkat az aljas fideszes támadásoktól. Tudom, hogy mindent bevetnek, Pegasus szoftvert, sok jele van ellenzéki politikusok megfigyelésének, és ma eljutottak a legmélyebbre, bár tudjuk, a Fidesz esetében soha nincs olyan, hogy legalja, nekik mindig van lejjebb. Tudjuk azt is, honnan jön ez. A központból. A Fidesz kongresszusán az egyik kerületi fideszes polgármester egy véletlen őszinte pillanatában el is mondta: a valódi kérdésekre nem tud válaszolni a Fidesz-központ. De ez a Fidesz központ a hazug lejáratásban mindig nagyon kreatív. Most is ez történik. A Rogán Antal irányította Fidesz-központ szervezi a lejárató akciót, a közpénzen kitartott lakájmédia segítségével.

Három módon tudjuk ezt a támadást, a hazug lejáratást visszaverni. Egyrészt azzal, hogy kiállunk a városunkért, kiállunk a várost nagyon nehéz körülmények között, hazug állításokkal megvádolt kollégáinkért. Kettő: feljelentést teszünk. Megtettük akkor, amikor a Városháza eladásáról hazudtak, és megteszi ma is a feljelentést Kiss Ambrus, akit tényekkel cáfolható hazugsággal vádolnak, akinek tisztessége megkarcolhatatlan, akiért tűzbe teszem a kezem. Három: a teljes transzparenciával verjük vissza a támadást. Ahogy a Városháza kapcsán, úgy a mostani manipulált felvételen szereplő ingatlanértékesítést kapcsán is minden dokumentumot nyilvánosságra hozunk. Nem lesz nehéz, mert ez a városvezetés az ingatlanértékesítés kapcsán nyílt verseny keretei között járt el, ezek a dokumentumok eddig is nyilvánosak voltak, de hogy megkönnyítsük az érdeklődők dolgát, összegyűjtöttük ezeket itt: https://budapest.hu/Ingatlan/Lapok/ingatlan-elidegenites.aspx

Valójában egészen elképesztő, hogy most nekünk kell kiállnunk együtt, amiatt, ahogyan ebben az országban a kormányzás, a politizálás, és egyesek körében az újságírás folyik. A kormányzás ma a városok és Budapest kifosztása. A politika a Fidesz számára 12 év teljhatalom után hazug lejárató kampányok szervezése. Újságírásnak pedig egyesek azt tekintik, hogy egy fideszes pénzember hazugságokat állít egy másik fideszes embernek, azt kicsit eltorzítják, és még mielőtt ellenőriznék az abban foglaltakat, szenzációként tálalják. Ez nem kormányzás, ez nem politika, ez nem újságírás, ez aljasság. De még annál is több, ez bűntett. Ezért mindazoknak, akik ezt szervezik és végrehajtják, a bíróság előtt van a helyük.

A kollégáimról a hangfelvételen hazugságokat állító Gansperger nevű ember a Fidesz embere. Ezer szállal kötődik a Fidesz gazdasági hátországához. Sem én, sem egyetlen helyettesem, a városvezetés tagjai nem találkoztak sem Gansperger nevű, sem Berki nevű emberrel, velük semmilyen tárgyalást nem folytattak. A város átláthatóan gazdálkodik az ingatlanvagyonával Budapest fejlesztése érdekében. A bűncselekményt megvalósító hangfelvételen szóba hozott Bécsi úti ingatlan értékesítésének előkészítése a Fidesz városvezetés idején kezdődött. Erre az ingatlanra sem Gansperger nevű, sem Berki nevű ember ajánlatot nem tett. Aki korrupciót szeretne feltárni a Városházán, javaslom, kövesse figyelemmel az általunk felállított vizsgálóbizottság működését, például az e-jegyrendszer ügyében, és ennek kapcsán a BKK korábbi vezetőjének vallomását, amely szerint: „2016 nyarán annak a cégnek a vezetője tett egy – finoman szólva is – nem félreérthető ajánlatot (…) … az üzemeltetési konstrukcióra tett olyan javaslatot, hogy tudunk-e olyan megoldást találni, ami számomra is anyagilag megfelelő és előnyös lesz.”

És ha kell, elmondom százszor is, a Városháza nem eladó, felújítjuk viszont a Városháza parkot, ahogy ígértem, a budapestieknek.
A választásokig hátralévő időben alighanem számos ilyen lejárató akciót indít még a Fidesz. Mi mindannyiszor vissza fogjuk ezt verni. Az a kormánypárt, amely 12 év kormányzás után erre képes, amelyik törvénytelenül, bűncselekmények elkövetésével akarja lejáratni riválisait, amelyik képes aljas politikai indokból kivéreztetni a nemzet fővárosát, annak lejárt az ideje.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább