Belföld

Karácsony Gergely mégsem vállalja a főpolgármester-jelölti vitát

Karácsony Gergely kommunikációs igazgatója az ATV-nek küldött válaszában azt írta, hogy bár nagyra értékelik az ATV munkáját, Karácsony Gergely mégsem venne részt a főpolgármester-jelölti élő vitaműsorukban.

A levél szerint Karácsony „fontosnak és hiánypótlónak tartja, hogy az ATV választási viták megrendezésével segíti nézői eligazodását”, de ő már igent mondott arra, hogy a Partizán vitaműsorában szerepeljen május 31-én. Emellett pedig nem tartaná szerencsésnek, ha több főpolgármester-jelölti vita is lenne. Hogy miért, arra azt írták: „senki nem tudja garantálni, hogy az FVB által nyilvántartásba vett négy főpolgármester-jelöltből hányan vállalnak valóban vitát a Partizán műsorában és másutt” – írja a Média1.

Karácsonyék ezért azt írták, hogy mivel nem akarnak a jelöltekről hamis látszatot kelteni, ezért „most úgy látom hitelesnek, hogy egy vita legyen, az, amelyikre a főpolgármester élő műsorban mondott igent”. Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd azt mondta, a vitát mindenképp megtartják.

Karácsony egyik kihívója, Vitézy Dávid Facebook-oldalán reagált Karácsony visszalépésére: arra kérte Karácsonyt, hogy gondolja át még egyszer a döntést. „Miközben Dobrev Klára napi öt posztban kéri számon Magyar Pétert azért, hogy miért nem vitázik minden ezt felajánló jelentősebb csatornán, a DK saját főpolgármester-jelöltje csak kibúvókat keres a viták elől” – írta.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább