Sport

Kane csalódott, amiért nem viselhette a szivárványos karszalagot

Az angolok csapatkapitánya sokáig eltökélt volt a szivárványos OneLove karszalag viselése mellett, ám végül ő sem mert megkockáztatni egy esetleges büntetést.

Harry Kane a mérkőzés után elmondta, nagyon sajnálja, hogy nem viselheti a OneLove csapatkapitányi karszalagot, majd hozzátette, hogy a döntés legkevésbé sem rajta múlott.

Anglia mellett többek között Hollandia, Wales, Dánia és Németország is azt tervezte, hogy csapatkapitányaik szivárványszínű OneLove karszalaggal lépnek majd pályára a világbajnokság mérkőzésein, felhívva ezzel a figyelmet az elfogadásra egy olyan országban, ahol a homoszexualitásért adott esetben börtönbüntetés is járhat.

Döntésüket azonban később megváltoztatták, miután felmerült, hogy a karszalagot viselők akár automatikus sárga lappal is kezdhetik a mérkőzéseket, ami a sorozatos “vétség” esetén jó eséllyel eltiltással is járhatott volna.

Mindez kiábrándítja Kane-t, aki az Irán elleni mérkőzésen is szívesen viselte volna a karszalagot.

“Csalódottak vagyunk. Még tegnap is azon a véleményen voltam, hogy szeretném viselni, a döntést azonban ma kivették a kezemből. A stadionba ma már egy új karszalaggal érkeztem, és azt mondták, hogy ezt kell viselnem.”

“A döntés nem a játékosok kezében van, azonban biztos vagyok benne, hogy az FA és a FIFA folytatni fogja a tárgyalásokat. A legfontosabb, hogy a mérkőzésre koncentráltunk és jó eredményt értünk el”, nyilatkozta Kane, amiről az Independent is beszámolt.

Harry Kane egyébként gól nélkül, ám két gólpasszal zárta az Irán ellen 6:2-re megnyert mérkőzést, ami azt jelenti, hogy továbbra is hiányzik az a két gól, ami az Angol válogatott legeredményesebb góllövőjévé tenné őt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább