Külföld

Kanadai migráció: rekordot döntött az ország népességnövekedése

Először nőtt egymillió fővel Kanada lakossága egyetlen év alatt – idézte az ország kormányát a BBC hírportálja csütörtökön.

A lakosság létszáma 38 516 138-ról 39 566 248-ra emelkedett a kanadai statisztikai hivatal adatai alapján. Ez egyben a legmagasabb növekedési arány – 27 százalék – egyetlen év alatt 1957 óta.

A növekedés természetesen nem a gyermekszületésnek köszönhető, hanem a migránsoknak.

„A növekedés forrása részben az a kormányzati szándék, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék” – közölte a hivatal.

Az állandó és ideiglenes bevándorlók számának növekedése „további, a lakhatással, infrastruktúrával, a közlekedéssel és egyéb lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos kihívásokat jelenthet az ország egyes régióiban” – írták a statisztikusok.

A hivatal szerint a növekedést majdnem 96 százalékban a migráció okozza.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kormánya tavaly azt jelentette be, hogy 2025-ig évente félmillió bevándorlót fogadnának be.

A kanadai kormány a harmadikvilágbéli bevándorlókon túl, többek között az ukrajnai háború és a humanitárius válságok – mint a közelmúltbeli török-szíriai földrengés – sújtotta térségekből érkezőket is befogad.

A kormány szerint az ország népessége 26 év alatt a kétszeresére nőne, ha tartaná az éves 2,7 százalékos növekedést.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább