Három évvel azután, hogy egy orosz óriás teherszállító repülőgép Torontóban ragadt az ukrajnai invázió nyomán, Kanada jogi lépéseket tett a gép teljes lefoglalására. Az Antonov An-124 hivatalosan is Ukrajna birtokába kerülhet, ha a bíróság jóváhagyja az elkobzást. Moszkva „szégyentelen lopásnak” nevezi a lépést, míg Ottawa szerint a döntés szimbolikus és stratégiai jelentőségű is.
Kanada jogi eljárást indított, hogy hivatalosan is teljes tulajdonjogot szerezzen egy orosz Antonov An-124 típusú óriás teherszállító repülőgép felett, amely több mint három éve vesztegel a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren. A cél: az Ukrajnának való átadás – közölte Kanada külügyminisztériuma. Az Antonov An-124 a világ legnagyobb tömeggyártott teherszállító repülőgépe, mindössze 26 darab létezik belőle világszerte.
A több mint 300 millió dollárra becsült gép egy teljes futballpályányi hosszúságú, és akkora, mint egy hétemeletes épület. A Volga-Dnepr Airlines nevű orosz teherszállító magáncég tulajdonában áll. A repülőgép 2022 februárjában egy kínai szállítmányt – Covid–19-teszteket – szállított Kanadába, amikor Oroszország elindította teljes körű invázióját Ukrajna ellen. Három nappal később Kanada lezárta légterét az orosz légitársaságok előtt.
A gép éppen Torontóban tartózkodott, és már nem hagyhatta el az országot.
Kanada 2023 júniusában hivatalosan lefoglalta a repülőgépet. Justin Trudeau akkori miniszterelnök még abban az évben azt ígérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy a gépet Ukrajna kapja meg, „hogy Oroszország soha többé ne használhassa fel” – írja a The Moscow Times.
2025 márciusában a kanadai főügyész elindította a hivatalos elkobzási eljárást, a kérelem Ontario Legfelsőbb Bíróságán van folyamatban. Ha a bíróság helyt ad a keresetnek, Kanada hivatalosan is megszerzi a gép tulajdonjogát, és dönthet a sorsáról – például átadhatja Ukrajnának katonai vagy logisztikai célokra. Az ügy azonban bonyolult jogi vitát váltott ki: a Volga-Dnepr Airlines több keresetet is benyújtott a kanadai bíróságokon a repülőgép elkobzása ellen. Az orosz külügyminisztérium élesen bírálta az intézkedést, „cinikus és szégyentelen lopásnak” nevezve azt.
A Volga-Dneprt az 1990-es években alapította Alekszej Isaikin, egy volt katonai közgazdász, aki az Antonov An-124 típusú gépek révén világvezetővé tette a céget a túlméretezett rakományok szállításában. Isaikint az ukrajnai háború kitörése után szankcionálta az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság is. A cég tulajdonjoga jelenleg vezetői körében oszlik meg, köztük Igor Akszenov, Valerij Gabriel, Szergej Gyacskov és Vildan Zinnurov között.
A repülőgép nem csupán egy rendkívüli logisztikai eszköz, hanem szimbólummá is vált: a globális szankciós politika és a háborús felelősségvállalás eszköze lett.
Ha Kanada valóban átadja Ukrajnának, az üzenetértéke legalább akkora lesz, mint maga a gép.
A döntés emellett precedensértékű lehet más, szankcióval sújtott orosz vagyonok elkobzását illetően is. Kanada így nemcsak szolidaritást mutat Ukrajna felé, hanem aktívan részt vesz az orosz háborús gépezet gazdasági gyengítésében is.
(Világgazdaság)