Kiemelt Külföld

Kamala Harris túl fehérnek tűnik a Vogue címlapján, lett is botrány belőle

Az Egyesült Államok történelmében a kaliforniai szenátor lesz az első színesbőrű és az első nő az alelnöki poszton.

A Vogue büszkén tette közzé a közösségi oldalakon a februári címlapját – rögtön kettőt is –, amelyen a leendő amerikai alelnök, Kamala Harris mosolyog. A vélemények azonban már nem voltak ennyire mosolygósak, a Vogue szerkesztőit konkrétan azzal vádolták meg, hogy kifehérítették Harrist.

A Vogue ezt tagadta, de ez nem győzte meg a fanyalgókat.

 

Kamala Harris az első színesbőrű női alelnök az Egyesült Államok történetében. 2017 óta szenátor a szövetségi kongresszusban, jamaicai és indiai bevándorlók gyermeke.

Az egyelőre nem világos, hogy a két fotó közül melyik kerül a címlapra (esetleg mindkettő). A képeket Tyler Mitchell készítette, aki 2018-ban Beyoncé fotózásával robbant be a divatszakmába.

A New York Post szerint Harris csapata dönthetett a politikus öltözékéről, frizurájáról és sminkjéről. Harris nadrágkosztümöt és a védjegyévé vált Converse tornacipőt visel a képeken.

A The Guardian szerint Kamala Harris Vogue-címlapja feltehetően nem fogja elkerülni Donald Trump figyelmét, aki múlt hónapban panaszkodott arra, hogy a modell felesége, Melania Trump a Fehér Házban töltött négy év alatt egyszer sem került divatlap címlapjára. (Ellentétben például a volt first lady Michelle Obamával, aki több divatanyagban is pózolhatott, és 2016 decemberében a Vogue címlapján is volt.)

hvg.hu nyomán

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább