Sport

Jürgen Klopp távozik a szezon végén Liverpoolból

Jürgen Klopp vezetőedző a jelenlegi, 2023–2024-es szezon végén távozik a Liverpooltól – tudatta pénteken az angol klub a hivatalos honlapján.

 

Az 56 esztendős német szakember 2015 októberében került a „vörösök” kispadjára, melyet eddig 464 tétmérkőzésen irányított, s amellyel átlagosan 2.07 pontot gyűjtött összecsapásonként.

Jürgen Klopp a 2018–2019-es szezonban Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, a 2019–2020-as kiírásban pedig a Premier League-ben is diadalmaskodott – a Liverpool 1990 óta első ízben lett bajnok az említett idényben. A tréner továbbá Klubvilágbajnoknak (2019–2020), UEFA Szuperkupa- (2019–2020), FA-kupa- és Angol Ligakupa-győztesnek (mindkettő a 2021–2022-es szezonból) vallhatja magát.

Kloppot a liverpooli ténykedése alatt kétszer is a világ legjobb klubedzőjének választották (2018–2019 és 2019–2020).

„Megértem, hogy sok ember számára sokkoló lehet a döntésem így első hallásra, de nyilván meg tudom magyarázni. Mindent szeretek a klubban, a városban, a szurkolókban, a csapatban, mindent… De hogy elhatároztam magam, azt mutatja, meg vagyok győződve róla, hogy ezt meg kellett hoznom. Hogy is mondjam… Kifogyok az energiából. Már semmi gondom ezzel, régen tudtam, hogy egyszer be kell jelentenem. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom újra és újra elvégezni a munkát. Az együtt töltött évek és az együtt átélt dolgok után egyre nőtt a tisztelet a klub iránt, és a legkevesebb, amivel tartozom, az az, hogy elmondom az igazat, és ez az igazság” – idézi hivatalos honlapján a Liverpool Kloppot, aki elárulta, már korábban közölte a döntését a klubbal.

„Már novemberben elmondtam a vezetőségnek. Kívülről az emberek talán úgy látják, a munkám az, hogy az oldalvonal mellett álldogáljak, edzéseket vezényeljek le és hasonló dolgokat tegyek, de a hangsúly nem ezeken van. Ez azt jelenti, hogy amint elkezdődik a szezon, te nagyjából már a következőt tervezed. Amikor a nyáron leültünk és az esetleges erősítésekről, felkészülésről beszéltünk, már ott volt bennem a gondolat, hogy „»nem vagyok biztos abban, hogy akkor én még itt leszek«, ezen pedig magam is meglepődtem. Voltak pillanatok, amikor más klubnál az lett volna a vége, hogy azt mondjuk, itt akkor el kellene válnunk, de a Liverpoolnál nem így történt. Fontos volt számomra, hogy segíthetek újra fellendíteni a csapatot, csak erre tudtam gondolni, aztán elkezdhettem a helyzetembe belegondolni és ez lett a végeredmény. Azt akartam tenni, amit száz százalékig helyesnek tartok.”

A szakember úgy véli, csapatának erőt kell merítenie az utolsó táncból.

„Mi vagyunk a Liverpool, nehezebb dolgokon is keresztül mentünk már együtt. És előttem is mentek már át nehezebb dolgokon. Ebből erőt kell meríteni, az klassz lenne. Ki kell préselni mindent a szezonból, legyen még valami, amin mosolyoghatunk, ha a jövőben visszatekintünk rá.”

A gárdánál megerősítették azt is, hogy Klopp mellett Pepijn Lijnders és Peter Krawietz segédedző, valamint a fejlesztésért felelős tréner Vitor Matos is távozik a 2023–2024-es kiírás végén.

A Liverpool jelenleg vezeti a bajnoki tabellát, a Ligakupában ismét bejutott a fináléba, és az FA-kupában is versenyben van még.

Forrás: M4Sport,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább