Belföld Gazdaság

Jönnek a balliberális megszorítások Szegeden

A pénteki rendkívüli közgyűlésen egyetlen napirendi pont volt, Botka megszorítási csomagja, amely jegyében számos közművelődési, kulturális, sportlétesítményt zárnak be és még óvodai csoportösszevonásokra is sor fog kerülni.

Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakciójának vezetője javasolta a napirendről történő szavazás elhalasztását, azonban ezt a többség nem támogatta. Szerint súlyosan sérti a szociális szférát a mostani válságterv. A város válságálló-képessége az elmúlt évtizedek elhibázott helyi gazdaságpolitikája miatt gyengült meg, amelyen a jelenlegi tervek sem fognak segíteni.

Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester hangsúlyozta, hogy a villamosenergia ára a tízszeresére nőtt, amelyet a városvezetés nem bír kigazdálkodni. Az új megszorításra azért is van szükség, hogy az önkormányzati dolgozók bérét finanszírozni tudják.

Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője felhívta rá a figyelmet, a balliberálisok által támogatott szankcióknak köszönhető az energiaválság. Elismeri, hogy ez nehéz időket hozott, de nem egy hasraütésszerűen összerakott rendelettel kell erre reagálni, amelyről hatástanulmányok sem készültek. Tápai hozzátette: mindeközben az önkormányzat fölöslegesen költ el több száz millió forintot, többek között a parkolási rendszer átalakítására.

A télre elfelejthetjük az úszást

December 19-től egészen 2023. március 3-ig zárva kell tartania a Szegedi Sport és Fürdők Kft. létesítményeinek, a 16 milliárd forintos állami beruházásból felépített Tiszavirág Sportuszodának, a Városi Sportcsarnok és Sportuszodának. Az Anna Fürdőben egyedül a járóbetegek szakellátása nem fog szünetelni, de a gyógyúszás szintén csak március 3-tól lesz elérhető.

Halkó Pál, a Fidesz képviselője kérte, legalább a Sportuszoda maradjon nyitva, hogy a medencés sportágak versenyzői ne maradjanak edzéslehetőség nélkül.

A baloldali Összefogás Szegedért Egyesület képviselője, Joób Márton több ponton is sérelmezte a megszorító csomagot. Sajnálatosnak tartja a gyerekek úszásoktatásának szüneteltetését, továbbá rámutatott, hogy ezzel számos sportegyesületet sodor bajba az önkormányzat. Kiemelte, hogy a jégpálya egész szezonban történő zárvatartása az ott sportolók pályafutásának végét is jelentheti.

Gyerekekre és idősekre is kitér a megszorítás

A városvezetés már tavasszal tervezett bezárni három óvodát, amely ellen petíció is indult. Most a takarékoskodásra hivatkozva rendelettel zár be három óvodát, jelenlegi tervek szerint márciusig. A többi óvodában és bölcsödében január 6-ig csak ügyeletet tartanak, nyitvatartási idejüket pedig felülvizsgálják.

Decembertől három hónapon keresztül zárva tart az idősek programjainak helyt adó Senior Center is.

Kultúra, piac, irodák, stb…

A rendelet alapján a fent említettek mellett a Mars téri piac december 19. és 2023. február 28. között hétfőnként zárva tart, emellett fontolgatják a rövidített nyitvatartást. Ebben az időszakban zárva tart a Nagyszínház, a Szent-Györgyi Albert Agóra, a Kövér Béla Bábszínház, a Korzó Zeneház, a Belvárosi Mozi, a Móra Ferenc Múzeum valamennyi épülete, december 19-től március 3-ig a Somogyi Könyvtár, január 1-jétől február 15-ig a Kisszínház, valamint januárban az IH Rendezvényközpont is.

A szökőkutakat már október 16-án leállították. Ötven épület díszkivilágítását januártól márciusig fogják lekapcsolni.

Több önkormányzati cég telephelyeit kiürítik, a Polgármesteri Hivatalban a két ünnep között igazgatási szünetet tartanak, három kirendeltséget pedig két hónapra bezárnak.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább