Külföld

Jogszerű volt az amerikai bombázás Szíriában, amiben civilek haltak meg

Jogszerű volt az amerikai bombázás Szíriában, amiben civilek haltak meg

Az amerikai csapatok nem sértették meg a háborús törvényeket, és nem fedezhető fel szándékosság abban, hogy egy több tucat ember halálát okozó, 2019-es szíriai légicsapásban civilek is meghaltak – állapította meg egy amerikai katonai vizsgálat.

BBC azt írja: a vizsgálatot a New York Times egyik cikke miatt indították, amely azzal vádolta a hadsereget, hogy eltussolta a támadást. A vizsgálat szerint több hiányosság vezetett ahhoz, hogy a történtekről késve tettek jelentést.

2019. március 18-án a kelet-szíriai Baghuz városában az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia harcosai az Iszlám Állam utolsó állásainak elfoglalásáért küzdöttek. A Pentagon vizsgálatát vezető Michael Garrett tábornok jelentésében azt írja: miután az Iszlám Állam harcosai ellentámadásba mentek át, az SDF védekező légi támogatást kért.

Az amerikai szárazföldi erők parancsnoka megerősítést kapott az ellentámadásról és arról, hogy a területen nincsenek civilek. Ezután adta ki a parancsot a légicsapásra, amit végre is hajtottak.

A New York Times tavaly novemberben számolt be arról, hogy a légicsapás egy olyan tábort ért, ahol nők, gyerekek, az Iszlám Állam foglyai és több sebesült férfi talált menedéket. A lap forrásai szerint legalább 70 ember halt meg. A Pentagon szóvivője kedden azt mondta:

  • 52 ellenséges harcost, köztük egy gyereket öltek meg,
  • 4 civil halt meg: egy nő és három gyermek,
  • 15 civil megsebesült, közülük 11 nő és 4 gyermek.

A jelentés szerint a légicsapást elrendelő parancsnok önhibáján kívül olyan adatokra támaszkodott, amelyek nem voltak teljesen pontosak. A csapások engedélyezésekor azonban a parancsnok „az elnök által jóváhagyott védelmi célú bevetési szabályok szerint járt el, nem okozott szándékosan vagy információk szándékos figyelmen kívül hagyásával polgári áldozatokat, és nem sértette meg a háborús törvényeket”.

A jelentést ugyanakkor felrója, hogy a polgári áldozatokkal járó incidenst későn jelentették, és emiatt nem tudtak beszámolni róla a kongresszusnak. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter egy feljegyzésében azt írta: csalódott amiatt, hogy az ügy felülvizsgálatát rosszul kezelték, mert ez „hozzájárult ahhoz a benyomáshoz, hogy [a Pentagon] nem elkötelezett az átláthatóság mellett, és nem veszi komolyan az incidenst”.

Az Egyesült Államok által vezetett Iszlám Állam elleni többnemzetiségű koalíció 2014 óta legalább 1417 civil halálát ismerte el az Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapásaiban. Az Airwars nevű megfigyelő csoport azonban úgy véli, a tényleges szám 8 192 és 13 244 között van.

Forrás: Telex,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább