Külföld

Jobboldali siker az amerikai választásokon

Konzervatív szempontból több fontos sikert is elkönyvelhettek az urnáknál a republikánusok a Joe Biden elnöksége idején tartott első megméretéseken. Egyik új reménységüket, Glenn Youngkint kormányzóvá választották az elmúlt évtizedben inkább demokrata párti Virginiában, megnyertek egy időközi képviselőválasztást Ohióban, Minneapolisban pedig a polgárok elutasították a rendőrség csaknem a felismerhetetlenségig való átalakítását.

 

Sportmúlttal is rendelkező, két méter magas, vagyonos üzletember, aki egyben családos, templomjáró keresztény – karácsonyra sem kérhettek volna jobb „elnöki potenciált” a republikánus kampánystratégák, és az álom máris valóság:

a középtávon akár elnökjelöltként is figyelembe vehető, 54 éves Glenn Youngkint kedden Virginia kormányzójává választották.

A republikánus jelölt pár tízezer szavazattal utasította maga mögé demokrata ellenfelét, Terry McAuliffe-t, aki korábban már volt az állam első embere, de ezt nem tudta a javára fordítani. Youngkin győzelme — amelyet Donald Trump előző elnök a Tegyük naggyá ismét Amerikát! programjára szavazók sikereként üdvözölt – különösen értékes egy olyan államban, amelyben Joe Biden éppen egy évvel ezelőtt tíz százalékpontot vert rá Trumpra, és ahol a déli amerikai vidék lakói mellett a washingtoni elővárosok polgárai is élnek, köztük számos kormányalkalmazott.

Virginiában – ahogyan New Jersey-ben is –mindig egy évvel az elnökválasztás előtt döntenek az új kormányzóról, ezért az rendszerint a politikai hangulat lakmusztesztje is a soron következő, jelen esetben a 2022-es kongresszusi választások előtt. Utoljára 2009-ben, a demokrata Barack Obama első elnökségi évében választottak republikánust erre a posztra, és ez utóbb annak a fordulatnak az előszelének bizonyult, amellyel a konzervatív párt 2011-től átvette a washingtoni képviselőház irányítását. Elemzők most jórészt Biden, az egyelőre egyik legnépszerűtlenebb amerikai elnök gyengélkedésének is tulajdonítják a demokraták visszaesését a két kormányzóválasztáson.

A liberális metropolis, New York elővárosait is magába foglaló New Jersey-ben – ahol Biden tavaly 16 százalékponttal nyert – egyelőre nem hirdettek eredményt, de a demokraták számára így is váratlanul szorosan alakult a verseny.

„Kevesebb mint egy évvel a washingtoni hatalomátvételük után nem alakul fényesen a közeljövő a párt számára” – írta szerdán a demokratákkal szimpatizáló, liberális The New York Times. De Youngkin sikerreceptjének összetevői között szerepel, hogy elutasítja az amerikai kultúrharc egyes provokatívan liberális elemeit – a kritikai fajelméletet, valamint a szülők háta mögötti iskolai szexuális nevelést.

– A szülők kezében a helye a gyereknevelésnek

– mondta. McAuliffe viszont kormányzóként megvétózta az ezt támogató helyi törvényt.

 

A sokszor az angol ajkú fehérek pártjának elkönyvelt republikánusok számára reménykeltő, hogy színes bőrű alkormányzó-jelöltjüket és spanyol ajkú főügyész-jelöltjüket is megválasztották Virginiában. A jobboldali párt ezen kívül Ohióban megnyerte a két időközi képviselőválasztás egyikét.

Minneapolisban a polgárok helyi népszavazáson utasították el, hogy a rendőrséget egyfajta békéltető biztonsági őrséggé alakítsák másfél évvel azután, hogy a fekete George Floyd halála nemcsak a közép-nyugati nagyvárost bolygatta fel, de egész Amerikában és külföldön is hullámokat vetett.

A minneapolisi rendőrség ma a korábbinak a kétharmada, miközben harminc év óta példátlanul megugrott az erőszakos bűnözés. New Yorkban Eric Adams személyében – a várakozásoknak megfelelően – demokrata polgármestert választottak. A 61 éves politikus korábban rendőr százados volt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább