Külföld

Jens Stoltenberg szerint Svédország és Finnország jövőre csatlakozik a NATO-hoz

A dpa német hírügynökségnek adott év végi interjúban kijelentette: teljes mértékben bízik abban, hogy a ratifikációs folyamat időben lezárul. Stoltenberg egyértelművé tette: nem számít arra, hogy Törökország sokáig blokkolja a felvételi eljárást.
A legkeletibb szövetséges állam mindeddig nem volt hajlandó ratifikálni a Finnország és Svédország NATO-felvételéhez szükséges csatlakozási jegyzőkönyveket. A török vezetés húzódozását azzal indokolja, hogy a két tagjelölt állam terrorszervezeteket támogat, mint például a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

Vannak azonban olyan vélemények is, hogy az ódzkodásban szerepet játszhat a felfüggesztett fegyverexport a NATO-partnerek részéről.

Így például az Egyesült Államok kizárta Törökországot az F-35-ös vadászrepülőgép programból, miután a török kormány S-400-as rakétavédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól, ami komoly biztonsági aggodalmakat váltott ki a NATO-országok részéről.

Svédország és Finnország május közepén kérte felvételét a NATO-ba az Ukrajna ellen indított háború következtében. Június végén már megoldódni látszott a terrorszervezetek állítólagos támogatásával kapcsolatos vita.Törökország azonban most úgy véli, hogy különösen Svédország részéről nem teljesültek az akkori megállapodások.

Ankara egyebek mellett állítólagos terroristák kiadatását követeli.

A múlt héten Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter svéd kollégájával, Tobias Billströmmel tartott sajtóértekezleten azt mondta, hogy még csak felúton sem tartanak a megállapodások végrehajtása területén.

Egyben bírálta a svéd legfelsőbb bíróság nemrég hozott döntését, amellyel megtagadta Bülent Kenes török újságíró kiadását Törökországnak.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább