Külföld

Jens Stoltenberg: Elhúzódó ukrajnai konfliktusra kell felkészülnünk

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felkészülésre szólított fel az elhúzódó ukrajnai konfliktusra. Ezt az állami irányítású brit BBC-nek adott interjújában mondta, amelyet a RIA Novosztyi szemlézett.
“Hosszú útra kell felkészülnünk, mert, mint azt észrevették, Oroszországnak nem áll szándékában feladni fő célját, az Ukrajna feletti ellenőrzés megteremtését” – mondta a katonai szövetség vezetője.

Véleménye szerint Kijevnek nagy szüksége van a hosszú távú katonai támogatásra ahhoz, hogy az ukrán hatóságok feltételei szerinti békeszerződést köthessen.

“Tudjuk, hogy Oroszország mozgósította és feltöltötte a hadsereg sorait, a mozgósítottak közül sokakat most képeznek ki” – mondta Stoltenberg.

Zelenszkij decemberben azt mondta, hogy az orosz csapatoknak az 1991-es határokig történő visszavonása az egyetlen módja az ukrajnai ellenségeskedések befejezésének – írta az oroszhírek.

A krími parlament elnöke, Vlagyimir Konsztantyinov a nyilatkozatot kommentálva annak a véleményének adott hangot, hogy a politikusnak nincs szüksége a békére az országban. A RIA Novosztyinak a politikus azt mondta, hogy ha vissza akar térni 1991-be, akkor nem határokról kell beszélnie, hanem semlegességről és el nem kötelezett státuszról, testvéri kapcsolatokról Oroszországgal – mindarról, amit Kijev tönkretett és a válsághoz vezetett.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább