Belföld

Jámbor Bandi kikészült Novák Katalin miatt

Jámbor András liberális újságíróból lett politikus közösségi oldalán jelezte, hogy mennyire nem ért egyet Novák Katalint államfői jelölésével.

 

Novák Katalin köztársasági elnöki jelöléséről akkor pár szó. Kezdjük is azzal, hogy Orbán Viktort elnyelte a woke kapitalizmus, hogy Schiffer András szavaival éljek. Pár éve Ana Brnabicot, egy leszbikus női miniszterelnököt nevezett ki szerbia teljhatalmú ura, Aleksandar Vučić.
A nemzetközi, köztük a magyar sajtó is ünnepelte a bátor, progresszív lépést. Csak páran voltunk, akik megírtuk akkor, hogy ettől még Szerbia egy diktatúra felé haladó ország lesz, és a nők és a melegek jogai egy jottányit sem fognak változni.
‼️ Azóta Szerbiában szinte a teljes médiát megszállta a hatalom, az ellenzék bojkottálta a legutóbbi választásokat, most pár hete pedig tízezres útlezárások voltak egy korrupt, természetkárosító beruházás miatt és a köré szabott törvények ellen.‼️

Novák Katalin jelölése nem más, mint a rendszer „nőre festése”. Nem lesz tőle jobb egy nőnek sem (nah jó, pontosan egynek igen) és ugye Orbánnak annyi bátorsága sincs, mint Vučićnak, hogy legalább egy kis pinkwashingot tegyen bele, (melegjogokkal való tét nélküli kommunikáció) egy meleg köztársasági elnökkel. Az már nem fér bele.

✅ Én egy olyan feminizmusért küzdök, amely a rendszer megváltoztatására, nem csak a díszek aggatására törekszik. Fontos ha több női cégvezető és politikus van, de ez nem a megoldás, csak egy eszköz a női egyenjogúságért folytatott küzdelemben

❌ Attól ugyanis, hogy több női politikus van, még nem lesz jobb a takarítónak, a szociális munkásnak, az óvodai dolgozónak, az ápolónak vagy a tanárnak. Márpedig a végső cél az, hogy igazságosabb és egyenlőbb társadalomban éljünk.

👏Őszintén gratulálok Novák Katalinnak a jelöléséhez, de ettől nem lesz jobb nőnek lenni Magyarországon.
😡 Például épp tegnap értekezett arról egy Fideszes politikus, hogy ellenzéki képviselőtársa biztos azért nem ért egyet vele, mert menstruál.
☝️Látjuk, hogy mekkora a nők és a férfiak közötti bérszakadék, nagyrészt azért, mert az állami gondoskodó munkákat kevésbé ismeri el a társadalom.
☝ Látjuk, mi van az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ellátásban, ahol többségében nők dolgoznak.
☝️ Látjuk a családon belüli nők elleni erőszak kapcsán, hogy igazi megoldásra nem tökereszik ez a kormány sem.

❗️A helyzet az, hogy Novák Katalin kinevezésétől nem lesz jobb a nőknek, csak egy nőnek lesz jobb. A kormány, ahogy eddig is, ezután is az elesetteket cserbenhagyó az erőre építő politikát fog folytatni. Ez csak a rendszer „nőre festése”, de nem a rendszer átalakítása, amelynek célja az kell legyen, hogy egy egymásban bízó, szolidáris, egymásról gondoskodó közösségként élhessünk együtt ebben az országban❗️

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább