Jámbor András baloldali politikus a Facebookon éltette a volt köztársasági elnököt.
Ezt írta:
„Ma 32 éve választották köztársasági elnöknek Göncz Árpádot. Ha kéne politikai hitvallást választanom, elképesztően közel lenne ahhoz, amit köztársasági elnöki beiktató beszédében mondott el:
»Világéletemben pártban és párton kívül a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, a szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberjogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni, a pártvitákban is érlelődő magyar demokráciát, a jövőt.
Azt a jövőt, amelyet a két győztes, és győzelme teljében eltaposott magyar forradalom, 1848 jobbágy-felszabadító és 1956 munkás-felszabadító szabadságharca jelöl, azt a demokráciát, amelynek teljes megvalósításával még mindig adósok vagyunk.
Életem ugyancsak kacskaringós pályáján az a szerencse jutott osztályrészemül, hogy élvén élve ismerhettem meg a munkássorsot, a paraszti sorsot, a szabad értelmiségi sorsot. Nem vagyok hát alkalmas rá, hogy szűk osztályérdekek kovácsa legyek. Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.
Végezetül hadd mondjam meg Önöknek, hogy nem félek a vitáktól, nem rejtettem eddig sem, és nem rejtem ezután sem véka alá a véleményemet, mert vitában érik az igazság. Mindig is bíztam és bízom az igazság erejében, mint ahogy bízom abban is, hogy a magyar nép tökéletesen érett a demokráciára, felismeri és képes megvédeni az érdekét, az igazát, és – mint ahogy a közelmúltban többször bebizonyosodott – ítélete biztos, és ezt szóval, tettel ki is nyilvánítja. Joggal hiszem tehát, hogy jövő, fényes jövővár rá.«
Szerencsére nekem nem jutott olyan kegyetlen és rideg, mégis mindeközben szabad és fennkölt élet, mint Göncznek. Én nem voltam munkás se, még ha gyerekkoromban a rendszerváltás után lecsúszó középosztály, a rendszerváltás után magukra hagyott milliók életét éltem anyámmal, aki az államot szolgálta szociális munkásként, és akit az állam magára hagyott. Anyám egyedül nevelt fel, és lényegében abba a nélkülözésbe, abba a mentális teherbe halt bele, amit a gyerekvédelemben eltöltött majd 30 év szolgálat jelentett számára.
Ebben a 30 évben egyetlen ember volt, akire azt tudták mondani mindig kollégáival, hogy a mi emberünk. Ez Göncz Árpád volt, és azért, mert a fenti szavak nemcsak szavak voltak, hanem hitvallás is számára. Én mégis nem a sokat idézett mondatot emelném ki a szövegből, hanem egy másikat:
»Azt a jövőt, amelyet a két győztes, és győzelme teljében eltaposott magyar forradalom, 1848 jobbágy-felszabadító és 1956 munkás-felszabadító szabadságharca jelöl, azt a demokráciát, amelynek teljes megvalósításával még mindig adósok vagyunk.«
Ez a szövegrész ugyanis még most, 32 év távlatából se változott, helyénvaló. Komolyan hiszem, hogy az egyetlen cél, amiért érdemes politikával foglalkozni. Mert az Orbán-rezsim megdöntése nem lehet cél, csak eszköz lehet egy olyan demokrácia felé, amelyben a hatalom tényleg a nép kezében van.
A média hatalom, a gazdaság hatalom és a politika hatalom is. Nem ilyen-olyan oligarchák, nem gazdasági szereplők birtokolják, hanem a nép. Szerintem másért nem, csupán egy ilyen demokráciáért érdemes politikával foglalkozni! Ha pedig ez meglesz, akkor őszintén és megfelelő tisztelettel mondhatjuk majd: nyugodj békében, Árpi bácsi!