A 444 meg butaságokat ír, a Jobbik pártelnöke szerint.
Jakab Péter Jobbik-elnök volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfő esti vendége.
„Úgy értesült a 444, hogy bár próbáltak barátkozni, de most sem esznek egymás tenyeréből Márki-Zay Péterrel, sőt, gyakorlatilag beszélőviszonyban alig vannak. Mi ebben az igazság?” – kezdte meg Rónai Egon.
– fejtette ki vendége, Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A pártelnök elmondta, hogy azt a nézeteltérést, „ami volt, azt kibeszéltük, elsimítottuk”.
Márki-Zay Péterről
A Jobbik pártelnöke kifejtette a baloldal miniszterelnök-jelöltjével való kapcsolatát. A műsorvezető azon kérdésére, hogy „mi az amiben sikerült előre lépni kettejük vitájában? Mi az ami elrendeződött?”, így válaszolt:
„Lényegében az, hogy próbálja megtalálni mindig az ellenzéki pártokkal a közös hangot.
Ezt az ellenzéket most kell győzelemre vezetni.” Kifejtette, hogy „a tizennyolcasok hibáztak. Ott mindenki győzelmet kiáltott”. Mint megírtuk, októberben még azt jelentette be Márki-Zay Péter, hogy leváltotta az ellenzéket. Jakab Péter emellett elmondta, hogy „a számok nem ezt igazolták. Ez egy társasjáték, ami egyedül nem megy. Most, 2022-ben végre egy az egy ellen állunk fel.”
