Belföld

Jakab Orbánnak: Önnél alkalmasabb embert én sem találnék erre a feladatra

Ugyanis a Jobbik elnök szerint a kormányfőt „a maffia fejévé” választották novemberben.

A parlament előző héten indult ülésének ötödik, egyben zárónapja délelőtt 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődött.Ezt követően a kérdésekre másfél óra, az azonnali kérdésekre pedig további hatvan perc áll rendelkezésre. Az azonnali kérdések órája 13:48-kor kezdődött.

Az első csörte Jakab Péter és Orbán Viktor között zajlott. A Jobbik elnöke gratulált Orbánnak, hogy a Fidesz-kongresszuson megválasztották „a maffia fejévé”. „Önnél alkalmasabb embert én sem találnék erre a feladatra” – tette hozzá Jakab, aki ezután azzal vádolta a kormányfőt, hogy lehallgatja politikai ellenfeleit, és gyengíti a forintot. Jakab szerint vendégmunkásokat telepítenek az országba, hogy letörjék a béremelésért folytatott küzdelmet.

Az ülésvezető, még mielőtt megadta volna a válaszlehetőséget Orbán Viktornak, tisztességes hangsúly használatára kérte Jakab Pétert.

Jakab szerint az elmúlt tíz évben nem történt változás az életszínvonalban. Ezután burkoltan elmebajosnak nevezte a miniszterelnököt, amire már az Országgyűlés elnökének kellett rendre utasítania a jobbikos politikust.

(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább