Kiemelt

Apáti: „Jakab és csapata sunyin menekül a felelősség elől”

Apáti István: Ebben az ügyben a teljes baloldal hallgat, nem aggódnak a nők jogaiért, nem sipítozik Szabó Tímea és Szél Bernadett, nem emlegetik az isztambuli egyezményt sem.

 

A hajdani nemzeti párt mára a szélsőbaloldali politikai hajlék-talanok nappali melegedőjévé, meggyőződés nélküli figurák gyülekezetévé züllött, és fénysebesség­-gel halad a teljes és végleges megsemmisülés felé – mondta lapunknak Apáti István, a Jobbik egykori alelnöke, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője. Azt ígéri, mindent megtesz, hogy Jakab Péter politikai ámokfutása véget érjen.

 

– A Jobbikban kirobbant szexuális botrány kapcsán Szilágyi György korábbi alelnök élettársának jogi segítséget, sőt védelmet ígértek. Miért vetette be magát ekkora elánnal ebbe az ügybe?

 

– Azért, mert a Mi Hazánkban mindenkit felháborít ez a cselekmény, engem pedig különösen, hiszen a választókerületemhez köthető. Ráadásul a feljelentésben megnevezett személynek, Földi Istvánnak mint feltételezett elkövetőnek a politikussá válásában nekem személyes felelősségem van, és ez a lelki békémet is borzolja. Arról nem is szólva, hogy Jakab Péter elnök és levitézlett csapata sunyin menekül a felelősség elől, amit nem fogok hagyni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy Jakab politikai ámokfutása véget érjen. Amennyiben a cselekmény sértettje él a lehetőséggel, számíthat a Mi Hazánk jogi segítségnyújtására, s közösségünk gondoskodik a védelméről is, hogy befolyástól, kényszertől mentesen tudja megtenni majd a vallomását a büntetőeljárás során. Hogy egy klasszikust idézzek, bátran ki tudja bontani az igazság minden részletét.

 

– Mivel, miben tud segíteni konkrétan?

 

– Fontos hangsúlyozni, hogy az ügy jelenlegi szakaszában csak véleményt tudok megfogalmazni. A rendelkezésre álló információk abba az irányba mutatnak, hogy valószínűleg Kocsord egykori polgármestere, Jakab Péter fegyverhordozója, kampányának segítője állhat az elkövetői oldalon, az ügy koronatanúja pedig az a Gyüre Csaba, aki a cselekmény elkövetésekor, 2021 decemberében országgyűlési képviselői mandátummal rendelkezett. Az eddigi jelekből is látható, hogy Jakab és körei mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a nyomozóhatóság ne tudja bizonyítani a bűncselekmény elkövetését. Ugyanakkor a Jobbik elnökének politikai, erkölcsi és jogi felelőssége egyaránt megállhat, és amennyiben az igazságszolgáltatás hatékonyan működik, ez bizonyítható is.

 

– A pártelnök arra hivatkozott, hogy ő részeg volt…

 

– A Magyar Hírlap cikkéből tudom, hogy Földi István is ezzel mentegetőzött, amit ő megfejelt azzal, hogy szerinte valamit belekevertek az italába. Ebből is látszik, hogy nyugodtan aludhatna nyitott ablak mellett, mert az eszéért nem fogják ellopni. Ha belekevertek valamit az italába, miért nem tett azonnal feljelentést? Ha ez igaz lenne, akkor egyértelmű, hogy a Jobbikban mindig van lejjebb, hiszen milyen csapat az, amelynek tagjai közül egy zártkörű bulin egyik a másiknak az italába valamit belerak? Egyre mélyebbre ássák magukat ebben az alapból roppant gusztustalan ügyben. Csúnyán elszámolja magát Jakab vagy Földi, ha azt hiszik, hogy az alkoholos befolyásoltságra való hivatkozás megvédi őket a felelősségre vonástól.

 

Pusztán azzal, hogy totálkárosra itták magukat a disznótoron, még nem mentesülnek a felelősség alól. Az erőszakos nemi közösülés kísérlete december 11-én, a késő esti órákban történhetett. Jakab kiposztolta a videót a buliról, sőt közösségi oldalán hónapokig látható volt ez, holott legkésőbb december 13-án reggel, ha másoktól nem, a munkatársaitól tudnia kellett, mi történt a disznótoros hétvégén. Milyen pártelnök, milyen politikus, milyen hitvány figura az, aki tud a munkatársai elbeszéléséből a gyalázatos szexuális terrorról, ám az ehhez az estéhez kapcsolódó videót mégis büszkén mutogatja ország-világ előtt? Jogvégzett emberként leszögezném s a hatóságok figyelmébe ajánlanám, hogy Jakab Péter a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás előszobájában van. Sőt szerintem ez a cselekmény megvalósult. Már ő sem tagadja, hogy tudomást szerzett a történtekről. Azt sem tagadja, hogy a sértett élettársát, egyben frakciótársát, a párt alelnökét arról próbálta meggyőzni, hogy ne csináljon ebből ügyet.

 

Sem etikai, sem büntetőeljárási szinten. Ezzel azonban Jakab igyekezett meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét, ami tankönyvi alapesete a hivatalos személyként elkövetett bűnpártolásnak. Ez a Btk. szerint legfeljebb öt év szabadságvesztéssel büntethető bűntett, ami bőven elég ahhoz, hogy a dicstelen pályafutásának véget vessen. Az az országgyűlési képviselő, akit bűntett miatt elítélnek, akár csak pénzbüntetésre, automatikusan elveszti képviselői mandátumát.

 

– Múlt heti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy ennek az ügynek nagyon is van politikai háttere. Pontosan miről van szó?

 

– Szeretném felidézni Varga-Damm Andrea volt országgyűlési képviselő közösségi bejegyzését, amely rámutat arra, miért védi annyira Jakab Földi Istvánt. Közeli élményeim vannak erről, mert a Földi család tagjai évekkel ezelőtt a munkatársaim voltak. Későn jöttem rá arra, hogy sportot űztek abból, miszerint alig működő alapszervezetek sokaságát hozták létre. Varga-Damm szerint körülbelül kilencven kamu alapszervezet létrehozásával bízta meg Földit Jakab Péter annak érdekében, hogy a párt tisztújítása során ezzel biztosítsa az ő újraválasztását. A Jobbikban ugyanis van két alvó mandátum (a Jobbik listán befutó helyen két alkalmazottját indította, akiket menet közben politikusra cserélhet le – a szerk.).

 

Ez a két tartalék mandátum hivatott halottaiból feltámasztani azokat a politikai hullákat, akik most a Jobbik háza táján kuncsorognak. Erős ütőkártya ez Jakab kezében. Ismerve Földi Istvánka mindenen és mindenkin átgázoló mentalitását, az egyiket ő szerette volna megszerezni, ám ezt a most kirobbant botrány meghiú­síthatja. Nagy tétben mernék fogadni, hogy a szombati tisztújítás után a Jobbikban az egyik mandátumot Ander Balázsnak, a másikat pedig Potocskáné Kőrösi Anitának fogják odaadni. Mindketten lelkes támogatói Jakabnak, s Ander arról sem volt hajlandó nyilatkozni, mi a véleménye a szatmári szexuá­lis terrorról.

 

– Van információja arról, hogy a disznóvágás ügye téma volt a kongresszuson is?

 

– Nincs, de azt hallottam, amikor az áldozat élettársa, Szilágyi György leköszönt az alelnökségről, valamint, amikor Gyüre Csaba mondott beszédet, akkor Jakab kabinetfőnökének, Molnár Enikőnek a jelzésére Földi István és csapata kivonult a teremből. Ez sem lep meg, hiszen mindig ezt adták elő, még nekik áll feljebb, még ők vannak megsértődve. Nagy ez a politikai mellény Istvánkára, nagy az arc, de mindig ebből származik a kudarc.

 

– A legfrissebb kutatás már csupán háromszázalékos támogatottságot mért a Jobbiknak. Milyen jövőt jósol volt pártjának?

 

– A valamikor szebb napokat látott hajdani nemzeti párt mára a szélsőbaloldali politikai hajléktalanok nappali melegedőjévé, meggyőződés nélküli figurák gyülekezetévé züllött, és fénysebességgel halad a teljes és végleges megsemmisülés felé. Ebben a mostani botrány jelentősen segít majd. Ennek a közösségnek erkölcsileg teljesen megsemmisült, alkalmatlan, érdemtelen, az emberek képviseletére méltatlan vezetése van. A legújabb botrány nem csak a jobbikos tisztújításhoz kapcsolódik, ez az egész szélsőbaloldal szégyene is, hiszen Földi a teljes ellenzék közös jelöltje lehetett.

 

Több mint érdekes, hogy most ebben az ügyben a teljes baloldal hallgat, a szélsőbaloldal pártelnökei nem szólalnak meg, Feri bácsi is mély hallgatásba burkolózik, nem halljuk Szabó Tímea és Szél Bernadett sipítozását, a nők jogaiért történő aggódást, nem emlegetik az isztambuli egyezményt, mindannyian elnémultak. Ez is rávilágít egy hónappal a választások után ennek az összefogott ellenzéknek a teljes alkalmatlanságára. Az egyedüli ütőképes és hiteles ellenzéki párt a Mi Hazánk Mozgalom. A Jobbik megbukott, a Mi Hazánk erősödik, az ellenzék mi vagyunk!

(Magyarhirlap)

Leave a Comment

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább