Az izraeli kormánykoalíció egyik pártja, az ultraortodox Egyesült Tóra Judaizmus párt parlamenti képviselője, Yitzhak Pindrus egy friss interjújában azt mondta, hogy az LMBTQ közösség a legveszélyesebb kockázat Izrael államra nézve.
A politikus úgy véli, még az Iszlám Államnál és a Hezbollahnál is veszélyesebb az LMBTQ közösség, és ha rajta múlna, nemcsak a pride felvonulásokat tiltaná be, de “az egész mozgalomtól megszabadulna”.
Pindrus azt mondta, hogy nézetei egyszerűen azért ilyenek, mert “ez van megírva a Tórában”, amely az Ószövetség első öt könyvét foglalja magában, és a hagyományos zsidó törvények alapját képezi. A politikusnak a fentieket ráadásul az izraeli Channel12 leszbikus műsorvezetője, Nesli Barda előtt sikerült kijelentenie.
A The Jerusalem Post beszámolója szerint nem ez az első alkalom, hogy Pindrus ilyen nyilatkozatokat tesz, korábban például azt is kijelentette, hogy fel kellene robbantani a Legfelsőbb Bíróságot, 2021-ben pedig a vegyes házasságban élők meggyilkolására szólított fel a parlamentben.
A Knesszet LMBTQ csoportjának elnöke, Yorai Lahav Hertzanu képviselő szerint a homofóbia ugyanúgy gyilkol, ahogy az antiszemitizmus: “Nagyon szomorú, hogy ön gyűlöletet és félelmet kelt emberek ellen pusztán azért, mert különböznek öntől, és hogy ehhez magáévá teszi ugyanazt az antiszemita szóhasználatot, amely ma is árt a zsidóknak világszerte. A homofóbia gyilkol. Az LMBTQ emberek iránti gyűlölet, csakúgy, mint a zsidók elleni gyűlölet, gyilkol. Ennek a sokkoló uszításnak nincs helye, elítélendő, és önnek bocsánatot kell kérnie, és vissza kell vonnia a szavait.”
Yitzhak Pindrus régóta hírhedt melegellenes megnyilvánulásairól, Jeruzsálem alpolgármestereként 2010-ben a helyi pride ellenében egy “szamárfelvonulást” akart szervezni, mert szerinte a homoszexualitás a bestialitással egyenértékű.
Pindrus idén januárban pedig kisétált a parlamentből, amikor az új házelnök, a nyíltan meleg Amir Ohana elmondta első beszédét, amelyben a férjéről és a gyerekeiről is beszélt.