Uncategorized

Itt a Momentum rendkívüli tisztújítása – Donáth, vagy Orosz, ez itt a kérdés!

Bármelyik Anna szerzi meg a pártelnöki tisztséget, a Momentum szinte biztosan baloldali fordulatot vesz majd. De akkor legalább végre egyértelműen kimondják majd, hogy azt képviselik, amit eddig nem vállaltak fel a közvélemény előtt – mondják volt és jelenlegi momentumosok.

November 21-én vasárnap rendezi rendkívüli tisztújító kongresszusát a Momentum Mozgalom. A párt azért kényszerült új elnököt választani, mert a küldöttgyűlés leváltotta tisztségéből a korábbi elnököt. Fekete-Győr András saját maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazást, miután jóval a várakozásokon alul teljesített az ellenzéki előválasztáson.

A döntést követően a tisztújításig Orosz Anna, XI. kerületi alpolgármestert választották a Momentum ügyvezető elnökévé.

Eddig három jelentkező akadt az elnöki tisztségre: Orosz mellett a párt EP-képviselője, Donáth Anna, valamint Hollai Gábor XVI. kerületi önkormányzati képviselő indul a posztért.

A vasárnapi elnökválasztáson győztes pártvezető mandátuma párt jövő nyáron tartandó rendes tisztújításáig szól majd.

A leköszönő elnök, Fekete-Győr András szerint Anna fog nyerni.Hogy Donáth, vagy Orosz, azt nem mondta meg, de úgy gondolja mindketten jó vezetői lennének a pártnak. Beszédes, hogy harmadik jelöltről, Hollai Gáborról nem ejtett szót a politikus. Információink szerint a politikus nem kockáztat nagyon futball-szakértőket idéző esélylatolgatásával, ugyanis valóban a két említett politikusnak van esélye az elnöki poszt elnyerésére. Hogy mekkora, és milyen irányt vehet ezzel a párt? Esélylatolgatásunkkal erre próbálunk választ találni.

A Momentum elnökjelöltjei

Orosz Anna a Momentum alapító tagja, egy rövid szünet kivételével régóta elnökségi tag. Vezető szerepet tölt be a párt életében, és rendkívül népszerű a tagság körében. A politikusról közismert, hogy a tradicionális baloldali politika híve, és támogatója az ellenzéki összefogásnak. Politikai karrierjében azonban egészen a 2019-es önkormányzati választásig a párton belüli vezető szerepe jelentette a csúcsot.

Az önkormányzati választáson a XI. kerületben önkormányzati képviselővé választották, és megkapta Újbuda alpolgármesteri tisztségét is. Az előválasztáson komoly sikert ért el, ugyanis nemcsak fölényesen legyőzte a rutinos egykori szocialista, jelenleg DK-s Gy. Németh Erzsébetet, ezzel a választókerületben ő lett az ellenzék egyéni jelöltje a 2022-es választásra, de

a Momentum politikusai közül ő érte el a legjobb eredményt az előválasztáson.

Momentumos forrásaink szerint a párt erőforrásait többségében az ő és Hajnal Miklós kampányára csoportosították át, ami komoly elégedetlenséget szült az elhíresült elemzői kifejezéssel élve „füstös szobákban zajló tárgyalások” eredményeként visszaléptetett vidéki jelölteket adó alapszervezetekben.

Oroszt sokan kedvelik a pártban, de vezetői képességeiről nem feltétlenül vannak meggyőződve, ezért az eredményét tekintve rövid ügyvezető elnöki időszaka is meghatározó lehet. Általában felkészült, jól kommunikáló, de kevésbé karakteres jelöltként jellemzik.

Donáth Anna szintén alapító, jó ideig az elnökségnek is tagja volt. Országos ismertséget a Momentum 2019-es európai parlamenti választáson elért meglepetésszerű eredményének köszönhetően megszerzett EP-képviselői pozíciója hozott neki. Nyugatos, progresszív baloldali irányvonalat képvisel,

családi háttere és pozíciója révén is rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszere van európai szinten és az „óbaloldal” pártjainak köreiben.
Egyértelműen összefogáspárti, karakteres baloldali programmal jelentkezett be az elnöki tisztségért. Vezetői képességeit a pártban elismerik, ugyanakkor EP-képviselőként feladatai külföldre kötik, és kétséges, hogy mindezt feladná-e a pártvezetésért. Amennyiben nem, a párbéli forrásaink úgy vélik, megnehezítené a Momentum irányítását, hogy Donáthnak két különböző feladatra kellene egyszerre koncentrálni, és kénytelen lenne állandóan ingázni Magyarország és Brüsszel között.

Országosan ő a legismertebb a jelöltek közül, és a párt tagjai őt tartják a leginkább karakteres jelöltnek. Az általunk elért momentumosok szerint korábban a jelenlegi ügyvezető vezetett, de  jelenleg ő a legesélyesebb a versenyben, de nüanszok dönthetnek közte és Orosz Anna között.

Esélyeit csökkentheti, hogy korábban több párton belüli konfliktus kirobbantója volt, ami miatt később kikerült az elnökségből. Ilyen volt például a Momentumban csak „Vörös szombat” néven emlegetett állásfoglalás, amikor a Momentum a 2019-es önkormányzati választás előtt bejelentette, hogy a fővárosban együttműködik a DK-val, az MSZP-vel és a Párbeszéddel.

Hollai Gábor a Momentum XVI. kerületi önkormányzati képviselője, országosan alig ismert politikus. Leginkább megkérdőjelezhető ingatlanügye miatt vált ismertté, ami sok momentumos szerint komoly támadási felület lehet. Emellett a legtöbben úgy vélik, hogy egy közismert, és népszerű politikusra van szüksége a Momentumnak.

Hollai a párton belül a konzervatívabb, centrista irányvonal képviselője. Esélyeit gyengíti, hogy

két harmincas évei elején járó riválisánál jóval idősebb, 48 éves, emiatt nem feltétlenül tudja hitelesen megjeleníteni a Momentum fiatalos karakterét.

Információink szerint győzelme óriási meglepetés lenne.

 

A politikusnak azonban mégis lehet szerepe a pártelnöki versengésben. Amennyiben az elnökválasztás nem dől el az első szavazási fordulóban – azaz egyik jelölt sem kap legalább 50 százaléknyi szavazatot –, az őt támogató küldöttek szavazatai jelenthetik a mérleg nyelvét, és ez mindenképp Orosz Annának kedvezhet, mivel Hollai hívei inkább a mérsékeltebb jelölt győzelmének örülnének.

Akár Donáth, akár Orosz Anna nyer, vállaltan baloldali irányt vesz a Momentum
A Momentumban korábban legalább részben kiegyensúlyozottak voltak a jobb- és baloldali, konzervatívabb vagy progresszív irányt képviselők erőviszonyai. A konzervatívabb háttérrel rendelkező, jelentősebb szerepeket betöltő vezető politikusok azonban az utóbbi időszakban – lehet, hogy ideiglenesen ugyan – de háttérbe szorultak. Fekete-Győr távozott, Soproni Tamás terézvárosi polgármesteri teendőivel van elfoglalva. Mándi László és Kiss Endre elnökségi tagok ugyan, de nem ismertek, és a politikai irányt egyébként sem az elnökség, inkább a küldöttgyűlés szabja meg.

A győzelemre esélyes két jelölt egyaránt baloldali irányultságú és összefogáspárti, vagyis

bármelyik Anna lesz a Momentum elnöke, a párt balra tolódik
– vélik az általunk elért volt és jelenlegi momentumosok. Egyikük szerint ez azért jó, mert végre nyíltan felvállalják majd azt a politikát, amit eddig is folytatott a Momentum.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább