Külföld

Iszlamisták meneteltek Hamburgban (videó)

olvasási idő:1 perc, 19 másodperc

Közel-keleti képsorok a német kalifátusból…

Feketébe öltözve, antiszemita jelszavakat kiabálva és fekete zászlókat lengetve meneteltek több tucatnyian katonás léptekkel Hamburgban, és bár a tömeg látszólag neonácik felvonulásának tűnt, valójában a Németországban 2003 óta betiltott Hizb-út-Tahrir (HuT, Iszlám Felszabadítás Pártja), illetve egyik fedőszervezetének tagjai tartottak erődemonstrációt az észak-németországi városban – derült ki a Bild című német napilap riportjára hivatkozva az mno.hu. A portál emlékeztetett:

a csoport korábban nyílt propagandát folytatott az al-Khaida mellett, prédikátoruk, Abu Hamza pedig többször dzsihádra, azaz a hitetlenek elleni vallási háborúra szólította híveit, a „keresztesek” és a zsidók meggyilkolására buzdított.

Az Iszlám Állam terrorszervezettel is nyíltan szimpatizáló Hizb út-Tahrir nevű iszlamista politikai mozgalmat 1953-ban alapította a palesztin származású Muhammad Taqi al-Din al-Nabhani hitoktató azzal a céllal, hogy megdöntsenek minden nem muszlim kormányt és visszatérjenek a tisztán iszlám kormányzáshoz. Eredetileg az egyiptomi hátterű Muszlim Testvériséghez állt közel a szervezet, később azonban saját ideológiát dolgozott ki a kalifátus-államról, amely a bukott Oszmán Birodalomtól eltérően a sáriát tenné meg az állam alapjának.

A HuT egyik legfőbb célkitűzése egyébként Izrael megsemmisítése, ez pedig a tagok toborzása szempontjából is hívogatónak bizonyult. A legnagyobb befolyásra a szervezet Nagy-Britanniában tett szert, tagszáma azonban világszerte alacsonynak mondható. A közösségi hálózatok azonban az effajta szervezetek számára is sok lehetőséget nyújtanak, ugyanis – ahogy azt a Bild által közzétett felvétel is mutatja – a jól beállított jeleneteknek köszönhetően el tudják hitetni követőikkel, hogy sokan vannak, erejüket pedig a militáns hangulat szimbolizálja. (mno)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább