Külföld

Irán és Szíria felszólította az iszlám országokat: egységesen támogassák a palesztinokat

Az iráni és a szíriai elnök az iszlám országok közötti megállapodást sürget a palesztinok támogatásáról – tudatta a Nournews iráni hírügynökség csütörtökön.

„Az iszlám és az arab országoknak a világ összes szabad emberével együtt egyetlen közös álláspontot kell kialakítania a cionista rezsim által elnyomott palesztinok ellen elkövetett bűnök megállítására” – mondta Ebrahim Raiszi iráni elnök szíriai kollégájával folytatott telefonos egyeztetése során.

Szerdán az iráni elnök Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel is megvitatta a közel-keleti helyzet fejleményeit. A telefonos egyeztetések középpontjában az IRNA iráni hírügynökség tájékoztatása szerint „az iszlám világ egysége” állt.

A háború sújtotta Szíriában megnőtt Irán gazdasági befolyása az elmúlt években, az iráni rezsim hitelekkel és jövedelmező üzleti szerződésekkel támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, ahol több mint 1200 embert megöltek, a sebesültek száma mintegy 3000, és további 150 embert elraboltak és túszként tartanak fogva.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább