Belföld

Így riogat és terjeszt álhíreket az MSZP-s képviselő

olvasási idő:1 perc, 51 másodperc

Újabb MSZP-s politikus kezdett álhírterjesztésbe a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban. Ujhelyi István EP-képviselő videójában arról beszélt, hogy Kásler Miklós Montenegróban lebuktatta a magyar kormányt, amikor egy olyan tanulmányt említett, amely alapján rendelkezésre állnak a beoltott magyar állampolgárok immunitásával kapcsolatos adatok. A miniszter a honi közvéleményt már korábban tájékoztatta arról, hogy átfogó vizsgálatot folytatnak a témáról, az ezt összegző tanulmány eredményei jövő nyárra válnak véglegessé.

 

A kamuvideójáról – melyben a mentőszolgálatot igyekezett lejáratni egy szélhámos szerepeltetésével – elhíresült Korózs Lajos után újabb MSZP-s politikus kezdett álhírterjesztésbe a magyarországi koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban. Ezúttal a szocialisták EP-képviselője, Ujhelyi István állt elő azzal, hogy Kásler Miklósék adatokat titkolnak el a magyar állampolgárok elől. A képviselő azt állította, hogy a miniszter Montenegróban úgy próbálta eladni a magyar állam által vásárolt Sinopharm-vakcinát, hogy egy tanulmánnyal támasztotta alá annak hatékonyságát.

A Kásler által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunkat arról tájékoztatta, hogy

amiről a miniszter Montenegróban beszélt, arról itthon 2021 májusától folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

Jelezték, hogy még nyáron elkezdődött az oltások védőhatásának átfogó vizsgálata hazánkban, amelynek keretében mindegyik forgalomban lévő vakcinát megvizsgálják abból a szempontból, hogy az általa létrehozott immunitás két komponensét; az ellenanyagokat, illetve a sejtek védekezőképességét hogyan alakítja, és milyen időtartamra vonatkozik a védettség.

A vizsgálat egy évig tart, erről korábban már Szél Bernadett képviselőnőt is tájékoztatta a miniszter, aki azt is írta, hogy amíg megfelelő számú vizsgálati eredmény nincs a birtokukban, nem közölnek adatokat, mert ez a tudományos közlés etikája.

A szaktárca most a Magyar Nemzetnek megerősítette: a kutatási eredményeket akkor lehet nyilvánosságra hozni, amikor ennek a tudományos értékű feldolgozása megtörtént, opponálások után, lektorálást követően fogják közzétenni. Kásler Miklós semmi olyanról nem tájékoztatott Podgoricában, mint amit már itthon nem mondott volna el a közvéleménynek – hangsúlyozta az Emmi.

A keleti vakcinák több ezer ember életét mentették meg, a fertőzés kialakulását valamennyi vakcina 85–90 százalékban megelőzte, a halálozások elkerülésében pedig 90 százalék felett volt az eredményességük

– írta Kásler Miklóst idézve a minisztérium, hozzátéve, hogy a magyar kormány Európában az elsők között szervezte meg az oltást a kínai és orosz oltóanyag gyors beszerzésének köszönhetően. Arra is felszólították az MSZP-s képviselőt, hogy maradjon a realitás talaján, szélesebb körben tájékozódjon a napi hírekről és megtévesztő információkkal ne riogasson.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább