Belföld

Ifj. Lomnici: Magyarországon töretlen a gyermekek erkölcsi védelmének folytonossága

A magyar bírói és jogszabályi gyakorlatban töretlen a gyermekek erkölcsi védelmének folytonossága – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában nyilatkozva.

Az alkotmányjogász úgy fogalmazott, Nyugaton elferdítik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás valódi üzenetét.

ifj. Lomnici Zoltán az interjúban kiemelte, egyes nyugati országokban a gyermekek szexuális szabadosságát, az erkölcsi fejlődését, lelki és értelmi fejlődését is relativizálják, más országokban pedig kormányzati, illetve törvényalkotói döntéssel a legszigorúbb védelemben részesítik a gyermekeket.

A szakember szerint egy csöndes, megállíthatatlan alkotmányrevízió zajlik Nyugat-Európában, amelynek részeként a német alkotmánybíróság kimondta a harmadik nem elfogadottságát.

“Ezzel szemben Lengyelországban törvényjavaslatban kívánják rögzíteni, hogy az államnak legyen joga elmozdítani azokat az iskolaigazgatókat, akik oda nem illő szexuális tartalmakat beengednek az iskolákba” – tette hozzá.

A Századvég jogi szakértője szólt arról is, Kanadában a gyermekorvosok szövetsége azt közölte, hogy a szülőknek támogatniuk kell, ha például egy fiú lányruhában jár, továbbá azt tanácsolják a szülőknek, hogy olyan könyveket olvastassanak a gyermekekkel, amelyekben a másfajta nemi identitás, a transzidentitás is megismerhető.

“Az Egyesült Államokban az úgynevezett Biblia-övezetbe tartozó államokban ugyanakkor olyan jogszabályokat fogadtak el, amelyek távol tartják a tizennyolc év alattiaktól a szexuális tartalmakat, Texasban pedig vádat is emelhetnek azokkal a könyvtárosokkal szemben, akik abúzusnak minősíthető szexuális tartalmakat tesznek közé kiskorúaknak” – fejtette ki Lomnici Zoltán, aki hangsúlyozta: az európai posztkommunista országokban, illetve a V4 országaiban általában magasabb százalékban érvényesül a konzervatív hozzáállás.

“Ezekben az országokban azt mondják, hogy a tizennyolc éves kor eléréséig semmilyen káros szexuális behatás nem érheti a gyermekeket” –tette hozzá.

Ifj. Lomnici Zoltán meggyőződése szerint az a helyes út, ha a New York-i gyermekvédelmi egyezmény szellemiségét veszik át és az alapján bűncselekménynek minősítik a gyermekek elleni szexuális abúzusokat.

Forrás: Pesti Srácok

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább