Öko

Hulladékmentesítés a somogyi erdőkben

Óriási mennyiségű szemét gyűlt fel…

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. számolt be a somogyi erdőkben végzett hulladékmentesítésről. A SEFAG által kezelt állami erdőterületeken, mely 8 erdészethez tartozik, éves szinten összességében több száz köbméter illegálisan elhelyezett szeméttől szabadítják meg a cég munkatársai az erdőt.

Az összegyűjtést jellemzően az erdészetek munkatársai végzik, illetve koordinálják. A kerületvezető erdészek és vadászok mellett közmunkásaink egyik fő feladata a nyiladékok mellett, az erdőszegélyeken, árokpartokon lévő hulladék gondos összegyűjtése az év egészében.

A mentesítési munka folyamatos, illetve évi pár alkalommal kampány jellegű akciókra is sor kerül, iskolák, önkéntesek közreműködésével.

Az illegális szemétlerakással kapcsolatban a SEFAG próbálkozik rendőrségi feljelentésekkel, mellékelve a kikukázott, nyomozást segítő postai borítékot, számlát, csekket. Ettől függetlenül a „tettesek” megtalálása szinte lehetetlen folyamat, a legtöbb esetben sajnos nem is jár eredménnyel.

Az erdészek továbbra is kérik az erdőjárókat, hogy ha hulladékot észlelnek az erdőben, azt a Hulladékradar applikáción jelentsék, ezzel is segítsék a tiszta erdőkért végzett munkájukat! A radar segítségével működése óta ezidáig közel 30 köbméter illegális hulladék bejelentésére, illetve begyűjtésére került sor.

Mint írják, az erdőgazdaságok, így a SEFAG Zrt. is a megelőzésre is nagyobb hangsúlyt fog fektetni a jövőben. Egy nemrégiben benyújtott pályázat támogatása esetén a „Tisztítsuk meg az országot” Program keretében a legproblémásabb pontokon térfigyelő kamerák és sorompók elhelyezését tervezik.

A hatályba lépő rendelkezés alapján szigorúan büntetheti a jogsértőket a hulladékgazdálkodási hatóság más, ellenőrző hatósági hatáskörrel rendelkező szervekkel együtt, de ha megis találják az elkövetőt, letöltendő börtönbüntetést a bíróságok nem adnak senkinek. Sajnos.  A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 248. § (1) bekezdés a) pontja értelmében, aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt veszélyes hulladékra követik el. Aki pedig a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy, vagy veszélyes hulladék esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább