Belföld Kiemelt

Hollik: Gyurcsány teljesen maga alá gyűrte a komplett dollárbaloldalt

A dollárbaloldal továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál

– így reagált a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap Gyurcsány Ferenc DK-elnök évértékelőjére.

Hollik István az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: Gyurcsány Ferenc évértékelőjében világossá tette, hogy teljesen maga alá gyűrte a komplett dollárbaloldalt.

„Magyarországon egy baloldal van, azt pedig Gyurcsány Ferenc vezeti”

– jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc azt is egyértelművé tette – tette hozzá Hollik István -, hogy semmin nem fognak változtatni. Folytatni fogják háború- és szankciópárti politikájukat, pontosan úgy, ahogy azt a külföldi finanszírozóik elvárják tőlük – mondta.

A magyar emberek azonban elmondták a véleményüket: 97 százalékuk nem kér az elhibázott szankciókból. Azaz Gyurcsány Ferenc és a dollárbaloldal – úgy, ahogy korábban más nemzeti sorskérdések esetén – most is a magyar emberek érdekével szemben határozza meg a politikáját. Továbbra is támogatják a szankciókat és a fegyverek küldését a háborúba – közölte Hollik István.

„Tehát az évértékelőből röviden két dolgot tudtunk meg. Egy: továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök. Kettő: a dollárbaloldal továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál” – összegzett Hollik István.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább