Zeneileg mindenképp intenzív alakuló ülést tart a csalamádé Tisza-szavazótábor Magyar (Ukrán) Péter-féle családi és haveri lecsó kormánya a győzelem (számunkra országvesztés) napján.
Jellemtöpörtyű maga jelentette be, hogy a jeles, Rákosi- és Kádár-felvonulásokra hajazó dzsemborin csak egyedül teszi le az esküt, máris lenézi 16 miniszterét, viszont négy vagy öt (gusztus kérdése) himnusz is fel fog csendülni.
Miniszterelnöki eskütételem után elhangzik a Himnusz, a székely és az európai himnusz is – írja közleményében, valamint a Zöld erdő kezdetű cigány himnusz (erős túlzás, hiszen tíz cigányból tíz nem ismeri), végül a Tavaszi szél vizet áraszt (fuldoklunk is rendesen) mint egy, a Tisza himnuszaként. Ezzel az ország házát is el(ki)öntik.
Mit keres, mi helye a Székely himnuszon kívül (parlamentünk Nagy-Magyarország idején épült), a többi ilyen-olyan, személyi kultusz szivárvány szalagocskákkal felpántlikázott dalocskának az ülésteremben? Semmi! Az országház nem a zene háza, nem diszkó, nem táncház, de nem is Majka vagy Alekosz őrjöngése, blaszfémiája színtere. Ha viszont az új (volt MSZP, DK, Momentum, SZDSZ, Párbeszéd stb.) kormány felrúgva, kigúnyolva tradíciót és szokásjogot mégis megteszi, akkor szembeköpi uniós gazdája normáit is, hiszen szegregációt (elkülönítést), nem is akármilyet követ el.
Nagy-Magyarország trianoni véres felcserfeldarabolását követően – az erőszakos amputálásból az unió vezető hatalmai is derekasan kivették részüket – a cigányon kívül, több mint tíz kisebbség él továbbra is jelenlegi hazánk területén. Ráadásul az ő anyanemzeteik, néhány közülük régi hazánk szétdarabolásából született a cigányokéval ellentétben, rendelkezik saját nemzeti imádsággal.
És ha már ide jutottunk, juttatott bennünket egy 27 tagú hakni párt, akkor miért nem csendül fel a magyarság országházában például a nem odavaló bosnyák, horvát, román, szlovák, sváb, meg a többi kisebbség himnusza? Pazar dallamok, Steindl Imre mester pompás boltívei alatt, Róth Miksa káprázatos ablakai előtt. Annyira felvillanyozódtam, hogy ezennel szeretnék ötleteket adni a magyar búzamezőket mérgező friss konkolyfinak, az új (kis) Rákosinak. Javaslom például a szlovák himnuszt, Nagy kormánybiztos uram, Borbélyova Alexandrova nevű felesége, a szerbet Noár, Zoránnal kiegészülve, a románt az Erdélyből kiutált Kátai István, a svábot Lagzi (amper) Lajcsi, míg az ukránt Fegyír nagykövet elvtárs, hohol vendégművészként adnák elő. (A Szózattal Rost Andrea szövegismerete okán még felsülne, a nagyvezír sem kalkulált.)
Tiszások! Nem kerülget máris a hányinger? Fincsi az iszap? Majd elfelejtem, az LMBTQ-indulót, a Latyakos (Manyi) Márk és a Varnus Xavér duó tormácsolná, míg a meghívott testvéri Kubáét a Bródy-Koncz kettős, az észak-Koreait pedig Hadházy és Márki-Zay.
Miután Magyar (Ukrán) Péter mindvégig erősen a Szent Koronát fixírozva letette az esküt (Istenem, hová jutottunk!), becsámpázna Ózd legaljáról Majka, és az elnöki pulpitus alatt, halántékához tartott hideg pisztolyvassal előadná az egybegyúrt Marseille-Internacionálé című szerzeményét. Az aktus (ünnep) mintegy hangos és fenyegető lezárásaként Szendi Romulusz prímás, egyenruhás bandája élén amolyan otthonos balkánisággal, sortüzet engedne ki egyenesen a magyar Országház mennyezetébe.
Ja, és az eskütétel feltétele az lenne, hogy valamennyi himnuszt, ahogy illik, állva kell végighallgatni! Amelyik Magyar-csicska ájultan kidőlne a padsorokból, az örökre el is merülne a Tisza habjai közt, mint Attila koporsója.
Kisstílű Tisza-hordalék! Önkéntes kultuszkatonák! Hazánk parlamentje azért oly impozáns, gyönyörű és tágas, mert 1904-ben Nagy-Magyarország házának épült és nem azért, hogy gyüttmentekkel, mindenféle oda nem illő és oda nem való kacattal, idegen eszmelommal hurcolják tele, szennyezzék össze.
Jelentem: a lomtalanítást megkezdtük.
