Belföld Külföld

Hidvéghi Balázs: korrupt és politikailag manipulált a brüsszeli világ

Hidvéghi Balázs szerint Marc Angel, az Európai Parlament új alelnöke megválasztásával semmi sem változik, ez ugyanaz a korrupt és politikailag manipulált brüsszeli világ.

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: Marc Angel, az Európai Parlament új alelnöke teljesen beleilleszkedik a jól ismert, Brüsszelben domináns és divatos világba, irányvonalba. Ez állítása szerint részben látható például LMBTQ-aktivizmusából és abból, hogy minden olyan álságos támadásnak részese volt a szocialisták részéről, amely a nemzeti szuverenista, kereszténydemokrata alapon álló kormányok és országok ellen irányult az elmúlt időszakban.

„Őt választották meg alelnöknek arra a helyre, ami úgy üresedett meg, hogy rács mögé került Eva Kaili korábbi szocialista alelnök” – fogalmazott a képviselő.

Megjegyezte: az alelnöki hely az Identitás és Demokrácia jobboldali konzervatív frakciónak járt volna már 2019-ben is, amikor először választottak alelnököket. Őket kizárják gyakorlatilag mindenből: a pozíciók betöltésének lehetőségéből, bizottságokban sem szavazzák meg a nekik járó helyeket, szembe menve az emberek döntésével, hiszen ez a parlamenti arányokból következő elosztás lenne.

Hozzátette: az Identitás és Demokrácia frakció jelöltjét, Annalisa Tardino olasz képviselőt ők is támogatták, de „újra összezárt ez a középbal, baloldali szövetség”, amelynek – szavai szerint – sajnos az Európai Néppárt is részese, ez csak így tud működni a számok alapján. Semmi sem változik, ez ugyanaz a  számukra jól ismert, „korrupt és politikailag manipulált” brüsszeli világ – jelentette ki.

Hidvéghi Balázs szólt arról, hogy Eva Kaili vezetésével szerveztek az európai parlamentben egy hivatalos európai parlamenti programot, amelynek témája az európai emberek adatait felhasználó szofter volt, amely a gyermekbántalmazás, gyermekpornográfia kiszűrését célozná bizonyos kulcsszavak vagy adatok alapján. Egy amerikai cég bevonása került szóba, amely azt is jelentené, hogy európai emberek tízmillióinak adatai kerülnének egy amerikai cég birtokába és kezelésébe – mutatott rá a politikus.

Szavai szerint iskolapéldája ez a korrupciónak: külföldi szereplő, ebben az esetben egy nagyvállalat sok pénzért politikai befolyást vásárol választott politikusokon keresztül, akik erre hajlandók. A képviselő szerint egy kiterjedt korrupciós hálózat „bomlik ki a szemünk előtt”. Jelezte: bízik abban, hogy a belga ügyészség sikerrel folytatja ennek az ügynek a felderítését.

Azt a javaslatot, amely tartalmazza, hogyan tisztítanák meg az Európai Parlament működését a külföldi befolyástól, a korrupciótól, Hidvéghi Balázs „nesze semmi fogd meg jól”-nak nevezte. Szavai szerint a brüsszeli korrupciós ügyben az intézményrendszer a korrupt, a megvásárolható, a manipulálható, és ez az Európai Parlamentet, az Európai Bizottságot, egyéb szereplőket is érinti. Ez évek óta látható abból, ahogy manipulatív módon támadnak bizonyos vezetőket, országokat, pártokat, akik és amelyek nem hajlandók beállni ebbe a brüsszeli világba, és mindent kritika nélkül elfogadni.

Hidvéghi Balázs szólt arról is, hogy a magyar vagyonnyilatkozati rendszert évek óta támadják azért, hogy nem elég szigorú. Amikor pedig átvették az európai parlamenti mintát Magyarországon, azt kérték tőlük, „álljanak vissza a régire”, ez is meg is történt – emlékeztetett. Hozzátette: ha már így alakult, „jó szívvel javasoljuk” az európai parlamenti képviselőknek, hogy akkor ők is, az egész intézmény álljon át a magyar rendszerre, amely egy szigorúbb, következetesebb, mélyrehatóbb nyilatkozattételi kötelezettséget ír elő.

Hidvéghi Balázs az interjúban Spanyolországgal példálózott, ahol szocialista kormány van, és „nagyon komoly” alkotmányossági és az igazságszolgáltatást érintő jogállamisági problémák merülnek fel. Ennek ellenére tőlük nem akarnak visszatartani európai uniós forrásokat. A politikus szerint ebben az ügyben a „kettős mérce iskolapéldája” zajlik. Megjegyezte:  mindenkire egyforma szabályoknak kell vonatkoznia, még a szocialista spanyol kormányra is.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább