Belföld

Hidvéghi: Az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában

Orbán Viktornak megint igaza volt.

„Az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában, Orbán Viktor volt az egyetlen európai vezető, aki 8 évvel ezelőtt, amikor a migrációs válság elkezdődött, felismerte és hangsúlyozta azt, hogy a határokat meg kell védeni, ha szükséges akár kerítéssel is, és fel is építtetett egy ilyen kerítést” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője.

„Mi örülünk annak, hogy most nyolc évvel később egyre többen kezdik belátni, hogy Orbán Viktornak volt igaza. Az biztos, hogy az idő őt igazolta, és látjuk, hogy egyre több európai vezető, akár brüsszeli politikus is most már elkezdte a határvédelem fontosságát hangsúlyozni” – tette hozzá.

Mint mondta, az uniós tagországok állam- és kormányfői legutóbbi migrációval foglalkozó tanácskozásuk egyik fontos és üdvözlendő következtetése az volt, hogy kijelentették: meg kell erősíteni az Európai Unió külső határainak a védelmét.

„Magyarország nyolc éve védi az Európai Unió külső határát, több mint 1,7 milliárd eurót költöttünk a határkerítés felépítésére és fenntartására, és mind ez idáig az Európai Bizottság egy forinttal sem járult hozzá a határkerítés költségeihez” – hangsúlyozta a képviselő.

„Én azt gondolom, hogy teljesen jogos elvárásunk az, hogy amennyiben Európa külső határát védjük, márpedig ezt tesszük, akkor ennek a költségeihez az Európai Bizottságnak is hozzá kell járulnia. Itt az ideje, hogy kifizessék a számlákat” – hívta fel a figyelmet a képviselő.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább