Belföld

Hazudozással és titkolózással akarnak nyerni jövőre a Gyurcsány-fiókák

olvasási idő:2 perc, 27 másodperc

Szia, uram! Adóemelés érdekel? Igen, de csak ha nem beszélünk róla.

Múlt vasárnap este rendezték a Gyurcsány-show résztvevőinek vitának becézett egyetértési versenyét. Bár a közel kétórás produkciót vitának keresztelték el, abból vajmi keveset láthattunk, nagy egyetértésekből azonban nem volt hiány. (A baloldaliak performance-ét Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője értékelte a 888.hu-nak.)

Volt azonban a szépségversenynek egy pillanata, amely mellett nem szabad elmenni szó nélkül. Ez pedig a következő mondat:

Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy adóemelésről most – többek között a közös választási győzelmünk reményében – szó se essen. Ha valamit szeretnek a magyarok Orbán Viktorban és a Fideszben, az az, hogy csökkentette a munkát terhelő járulékokat és adókat”

– mondta Márki-Zay Péter a vitának nevezett színjátékban.

Magyarul tehát

Márki-Zay azt tanácsolja a kollégáknak, nehogy adóemelésről merjenek beszélni a kampányban, mert azzal nem lehet választást nyerni.

Helyben vagyunk.

Hazudni kell, el kell titkolni a valós szándékokat.

Hódmezővásárhely polgármesterének szavai azonban süket fülekre találnak. Elég megnézni Karácsony Gergely főpolgármester programját:

visszahozná a többkulcsos szja-t, ami a középosztály számára jelentős adóemeléssel járna. Továbbá a vállalkozásokat terhelő társasági adót is megemelné, és bevezetne több új adónemet, például a zöld- és a vagyonadót.

Mi több, Karácsony a „vita” során is kijelentette, az nincs rendben, hogy Európában Magyarországon legyen a legalacsonyabb a társasági adó.

Magam is mindig rácsodálkozom, hogy miért csodálkozom mindig azon, hogy ezek a remek képességű politikusok tényleg képesek lennének megsarcolni a népet. Pedig az adóemelésre való érzékenyítés már régóta folyik. Csak hogy néhány példát is említsünk:

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa már adagolja a közvéleménynek, hogy

nagyon-nagyon erős megszorításokat kellene eszközölni a magyar gazdaságban”.
Mi a csudát tudnak önök ígérni a nemzetnek? Majd még egy-két hihetetlen, észszerűtlen, elvetemült adócsökkentést? Az lehet, de ebből nem lesz jövő”

– mondta június közepén az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc.

Korábban a „betiltott” Klubrádióban Bolgár György vendége volt a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője, Dávid Ferenc, aki azon hüledezett egy jót, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke felvetette egy interjúban, hogy el kellene törölni a munkát terhelő terheket, a személyi jövedelemadót.

Az EU valamennyi országában van szja-kötelezettség, nem is alacsony az átlagos szintje, meghaladja a 30 százalékot, azaz duplája a magyarnak. Mi leszünk a faltörő kos, aki csatlakozik az Egyesült Arab Emírségekhez, Szaúd-Arábiához és Katarhoz, és Európában bevezetjük a 0 szja-t?”

– sivalkodott Dávid

 

De nem először fordul elő, hogy a balos elvtársak nyíltan kimondják,

vannak olyan témák Magyarországon, amelyek hangoztatása nem tesz jót egy választás kimenetelére nézve.

Karácsony Gergely augusztusban a Die Zeit című német lapnak adott interjújában kijelentette: mind a hat baloldali párt egyetért abban, hogy a migránsok emberi jogait garantálni kell.

Arra a kérdésre, hogy ez az ügy mennyire fontos a baloldalnak, Karácsony azt válaszolta:

Hadd legyek őszinte: ezzel nem tudunk választást nyerni. A menedékkérők emberi jogait biztosítani morális kötelességünk, és a programunk része, de nem fogjuk rányomtatni a választási plakátjainkra”

– fogalmazott.

Az átláthatóság és őszinteség jegyében, ugyebár.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább