Baloldali fordulat…
Bár a nemzetközi sajtó vasárnap elsősorban az elnökválasztás eredményét figyelte, Brazília új összetételű parlamentet is választott. (A jobboldali Bolsonaro a második legtöbb szavazattal várhatja az október harmincadikai második fordulót.)
Ebbe az új parlamentbe három transznemű képviselő is bekerült, történelmet írva ezzel, hiszen korábban egy nyíltan transznemű jelölt sem jutott be.
Az első Erika Hilton, egy fekete bőrű, transz nő, akit 2020-ban megválasztottak a São Paulo-i városi tanácsba. Az elmúlt két évben Hilton keményen küzdött az egészségügyi és szociális reformokért, idén azonban úgy döntött, hogy a parlamentben folytatja a harcot. Vasárnap este jelentették be, hogy elnyerte mandátumát.
Megválasztása előtt Hilton a The Guardian című lapnak adott interjúban így nyilatkozott: “A transz emberek valósága Brazíliában sokkoló. Úgy kezelnek minket, mint akiket a legszörnyűbb módon kell kivégezni. Ezért akarok képviselő lenni. Hogy megmenthessük ezt az országot“.
Az ország hivatalban lévő elnökéről Hilton így nyilatkozott: “Bolsonaro egy fasiszta. Bolsonaro megveti az emberiséget… Ő olyan valaki, aki legitimálja az erőszakot, aki megkönnyíti a fegyverhez jutást, aki ellenzi az őslakosok jogait, aki semmibe veszi a nőket, aki gyűlöli az LMBTQ-embereket“.
Hilton mellett a 40 éves Duda Salabert is ott lesz az új brazil parlamentben. Salabert, aki korábban tanár volt, a Transvest nevű transzfóbia ellen küzdő szervezet alapítója és a Demokratikus Munkáspárt tagja, 2020-ban az első nyíltan transz személyként került be Belo Horizonte város tanácsába. Ezzel párhuzamosan tanárként is dolgozott, de miután az iskola fenyegetéseket kapott Salabert városi tanácsossá választása miatt, kirúgták.
Elkötelezett környezetvédő, és a kampány során nem használt egyetlen darab papírt, szórólapot vagy matricát sem.
Robeyoncé Lima ügyvéd, aktivista és fekete transz nő a harmadik transz személy, akit Brazília parlamentjébe választottak.
“Az aktivizmusba vetett hitem miatt számos pro bono ügyet vállaltam, hogy segítsek LMBTQ-barátaimnak érvényesíteni a jogaikat” – mondta fő politikai motivációjáról. “Ez a pro bono érdekérvényesítés azonban egyénekre összpontosított – egy konkrét leszbikus, meleg vagy transznemű személy megsegítésére. De attól a pillanattól kezdve, hogy közszereplővé válsz, rájössz, hogy sokkal hatékonyabb, ha nagyobb léptékben nyújtasz támogatást.”