Belföld

Hálapénzt fogadott el a nyíregyházi főorvos, lecsaptak rá a nyomozók (Videó)

Elkaptak a nyomozók egy nyíregyházi főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban rendszeresen készpénzt fogadtak el – közölte honlapján a rendőrség.

A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens többször fogadott el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban voltak. A nyomozók rámutattak: a főorvosnak és asszisztensének ebből rendszeres jövedelme volt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a főorvost és az asszisztenst a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Megjegyezték:

a nyomozás folytatódik és várható, hogy a „vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog”.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Forrás: Magyar Nemzet,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább