Kedden késsel támadt iskolatársaira egy 15 éves fiú a Moszkva melletti Gorki–2 kertvárosi településen. A támadás során egy tízéves gyermek életét vesztette, több más tanuló pedig megsérült. A gyanúsítottat a hatóságok őrizetbe vették.
Az orosz belügyminisztérium közlése szerint a támadó könnygázzal lefújta és megsebesítette az iskola biztonsági őrét, majd több késszúrással megölte egyik iskolatársát. A fiú a cselekményt videóra vette, és a felvételeket közzétette a közösségi médiában.
Az orosz Nyomozó Bizottság emberölés és emberölési kísérlet gyanújával indított büntetőeljárást, és vizsgálja a támadás indítékait. Az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács etikai és emberiességi okokra hivatkozva felszólította a Telegram-csatornákat és az elektronikus médiát, hogy távolítsák el az esetről készült képeket és videókat.
A Komszomolszkaja Pravda bulvárlap szerint az elkövető „No Lives Matter” feliratú pólót viselt, és egy robbanószerkezetnek tűnő eszközt is magával vitt az iskolába, amelyet a hatóságok lefoglaltak. A TASZSZ állami hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva annyit közölt, hogy a támadó egy „destruktív ifjúsági mozgalom” követője volt.
Szentpéterváron hétfőn egy kilencedik osztályos tanuló késsel támadt tanárnőjére a Kranszogvargyejszkij kerületben. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság vizsgálja egy biztonsági őr felelősségét is, aki a gyanú szerint nem intézkedett, amikor a fémdetektor jelzett. A tanárnőt és a támadót kórházban ápolják.
