Külföld

Hajszállal, de kikapott a Babis-párt a cseh választásokon

Hajszállal, de kikapott az esélyesnek kikiáltott Babis-párt a cseh választáson

Noha korábban az Andrej Babis vezette ANO győzelmét jósolták, végül a jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte a szombaton délután zárult képviselőházi választást Csehországban. A szavazatok több mint 99 százalékát összegző Cseh Statisztikai Hivatal szerint a Spolu megkapta a szavazatok 27,62 százalékát.

A második helyen az eddig kormányzó centrista ANO végzett 27,28 százalékkal, míg a harmadik hely a szintén jobboldali kétpárti Polgármesterek-Kalózok koalícióé 15,47 százalékkal. Negyedikként bejutott a parlamentbe a Közvetlen Demokrácia Pártja 9,63 százalékkal. A választási részvétel meghaladta a 65 százalékot.

A Reuters a cseh televízióra hivatkozva közölte, hogy a becslések szerint az ellenzék a Polgármesterek-Kalózok koalíciójával a 200 helyből 108-at tölthet be a parlamentben. A két párt így többségi kormányt alakítva válthatja le Babist és szövetségeseit. Azt, hogy Babissal együtt dolgozzanak, mindkét párt kizártnak tartja.

Az esélyesnek tartott kormánypár vereségében az is döntő szerepet játszhatott, hogy a Pandora papírok átvilágítása után több befolyásos ember, vagy hozzájuk köthető fontos személyek vagyonáról derültek ki fontos információk. Köztük volt Andrej Babis is, aki a francia Riviérán vásárolt még 2009-ben egy 22 millió dollár értékű kastélyt egy offshore vállalaton keresztül.

Az, hogy Babis vagyonos ember egyébként nem volt titok: a cseh miniszterelnök egy komplett céghálót irányít és 3,5 milliárd dolláros vagyonával Csehország ötödik leggazdagabb embere. Az ügy viszont azért lehetett kellemetlen, mert a francia kastély nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, miközben a politikus a transzparencia és a becsületes adózás élharcosaként kampányolt.

Címlapkép forrása: MTI / Benko Vivien Cher

Forrás: Portfólió

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább