Belföld

Hajnal Miklós bejelentette: elindul a Momentum elnöki posztjáért

– Kedves Támogatóim! A Momentumos tagtársaimnak illett elsőként, de szeretném nektek is elmondani: elindulok a Momentum elnöki tisztségéért – jelentette be közösségi oldalán Hajnal Miklós, aki jelenleg is a párt elnökségi tagja, országgyűlési képviselője. Donáth Anna jelenlegi pártelnök nemrég jelezte, gyermeket vár, ezért nem kíván ismét indulni a tisztségért a párt hamarosan esedékes tisztújításán. Hajnal eddig az első a Monentum politikusai közül, aki jelezte, megméretteti magát elnökjelöltként.

 

Döntését úgy indokolta: azzal, hogy Donáth nem indul újra az elnökségért, gyökeresen új helyzet állt elő a Momentumban. – Egy hete még nem gondoltam, hogy ilyen bejegyzést fogok írni, nem is készültem erre a szerepre. Az új helyzetben viszont sokan megkerestetek, buzdítottatok, a tenni akarásom és a felelősségérzetem pedig azt diktálja, hogy jelentkezzek a párt elnöki tisztségére – fejtette ki.

 

Szerinte sokan most tényleg a Momentumban látják az egyetlen reménysugarat, „mi új parlamenti szereplőként új irányt is mutathatunk az ellenzéki oldalnak. Hiszek a közösségemben, és abban, hogy a Fidesz leváltásához egy erős és meghatározó Momentumra van szükség az ellenzéki térfélen”.

 

Hajnal többek közt azzal érvelt saját maga mellett: „Az elmúlt 6 évben hoztam stratégiai döntéseket nem egyet, nem kettőt, pultoztam +35 és -5 fokban is, jó pár órát töltöttem TV stúdiókban, tárgyaltam a koalíciós partnereinkkel és ültem szemtől szembe fideszes politikusokkal is. Tudom mit jelent napi 14 órát dolgozni egy közösségért”.

 

Úgy vélte, a következő időszakban rengeteget kell dolgozniuk a választási tanulságok levonásán, az ellenzék megerősítésén. – Hiszek abban, hogy bármilyen nehézséggel is néz szembe ez a közösség, végül mindig erősebbé válik. Hiszek ebben, mert eddigi utunk minden percét végigéltem és végigcsináltam a Momentum közösségével. Ha megkapom a bizalmat, minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobbat hozhassuk ki a Momentumból és ezzel együtt a hazai ellenzékből – ígérte.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább