Belföld

Hajdú Péter: Havas Henrik egy önjelölt humorista, nem több

Kétszer is visszatekertük a Beköltözve Hajdú Péterhez című netes műsort, amikor a műsorvezető szót ejtett Havas Henrikről. Kijelentése kapcsán sokan fognak bólogatni, és sokan rázzák majd a fejüket. Hajdú Péter méhkasba nyúlt, de kiáll markáns véleménye mellett.

Hogy mit mond az ember szűk társaságban egy-egy ismert arcról, az egy dolog, hiszen a barátainkkal körbevéve, mind bátrak és egyenesek lehetünk, de ritkán hallani olyat, hogy egy hatalmas nézettséggel futó platform házigazdája, az éterbe mondja a tutit. Hajdú Péter megtette, ráadásul éppen a rendkívül sikeres YouTube-műsora legutolsó epizódjában, ahol G.w.M-mel beszélgetett. Úgy építette bele az éppen átbeszélt témába a véleményét Havas Henrikről, hogy azt tanítani kéne. (Egyszer talán fogják is… – a szerk.) No, de hogy is hangzik pontosan az a vélemény?

„Meg kell nézni az interjúit…”

G.w.M éppen arról beszélt, hogy menyire nem szeretne megbántani senkit azok közül, akik felkeresik őt, hogy legyen a producerük. Vagyis mennyire nem szeret senkit elküldeni, csak azért, mert nem elég tehetséges. Hajdú Péter itt ragadta meg az alkalmat, hogy példaként említse Havas tanárok urat.– A tehetség egy baromi szubjektív dolog.

„Én azt gondolom, hogy az egyik legtehetségtelenebb tévés Magyarországon a Havas Henrik.”

Meg kell nézni az interjúit, és próbáld meg kielemezni valamelyiket! Nagy öregként előad különböző történeteket… Borzalom! Persze lehet, hogy akad olyan, aki meg azt mondja, hogy neki Havas Henrik a példaképe… – tette oda nem is annyira óvatosan Hajdú.

Hajdú Péter szerint Havas Henrik egy önjelölt humorista

Vasárnap ide vagy oda, a Bors megkereste Hajdú Pétert, aki elárulta, nem a vágó hibája, hogy az éles kritika bennmaradt a majd kétórás beszélgetésben. – A véleményem elhangzott a kamera előtt, és egy pillanatig sem gondolkodtam el azon, hogy ne kerüljön adásba, hisz most is ugyanezt gondolom Havas Henrikről. Ő egy wannabe stand-upos (önjelölt humorista – a szerk.), aki a saját történeteit meséli el szórakoztató formában, de riporternek elképesztően rossz. Igaz, ez az én szubjektív véleményem. De tényleg javaslom, hogy keressenek rá néhány interjújára, és nézzék vissza.

Hogy mást ne mondjak, élő adásban sértett meg egy molett hölgyet, de a példák sora végtelenítve is játszható, ha csak szakmai szemmel figyeli az ember. Szóval innen a vasárnapi ebéd mellől nézve is, Havas Henrik riporterként vállalhatatlan. 

A könyveiről nem tudok nyilatkozni, de gondolom nem emelik őt Eszterházy Péter magaslataiba. Itt jegyezném meg, hogy Friderikusz Sándor egy teljesen üres könyvvel is tudta vezetni az eladási listákat – kontrázott a Frizbi TV YouTube-csatorna legfrissebb videójában elhangzó véleményére Hajdú Péter.

Forrás: Bors,

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább