Izrael mintegy 500 célpontra mért csapást a Gázai övezetben, közben több mint 130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában.
Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának, több mint 2100 sebesültről is tudni – jelentette hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság hírportálja.
Az izraeli hadsereg szóvivője azt közölte, a fegyveres erők támadást intéztek a Hamászhoz köthető gázai létesítmények ellen. Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben – fogalmazott hétfő reggel a szóvivő, aki azt is tudatta, hogy az övezet közelében még 7-8 helyen folynak harcok, négy hadosztályt vezényeltek az ország déli részébe, és a tervezettnél tovább tart a biztonság helyreállítása. Beszámolt arról is, hogy a Hamász iszlamista fegyveresei közül páran továbbra is képesek bejutni Izraelbe.
Elmondta, a harcok jelenleg is mintegy nyolc, Gáza környéki területen zajlanak. Harcokat jelentettek a többi között a Gázai övezetnél lévő Beri kibuc közeléből, amely alatt az izraeli hadsereg feltételezése szerint az övezetbe vezető alagút húzódhat.
Az izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel a Gázától mintegy öt kilométerre lévő Kfar Aza kibucnál is, valamint palesztinokat láttak Nirim kibuc kerítésénél is.
Gázai egészségügyi források szerint az övezetben már több mint 400 halálos áldozata van az izraeli ellentámadásnak. A halottak között 20 gyerek van, illetve 200 sebesültről is tudni.
