Belföld

Gyurcsányék mindent megtesznek, hogy belerángassák a háborúba Magyarországot

Egyre erőszakosabban kampányol a háború eszkalálása és Magyarország belépése mellett a Gyurcsány házaspár. A bukott miniszterelnök több agresszív háborúpárti nyilatkozata után felesége és Gyurcsány emberei Londonban kértek tanácsokat a háborút egyre inkább kiszélesíteni akaró Munkáspárt politikusaitól. Mindkét tárgyaló fél a háború eszkalációját, tehát azt a furcsa, sajátos logikát támogatja, hogy a békéhez minél több ember halála árán lehet eljutni – hívta fel a figyelmet Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

 

Gyurcsányné és társai londoni útjával kapcsolatban az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy azon az a Vadai Ágnes is részt vett, aki korábban jelentős szerepet vállalt a Magyar Honvédség elsorvasztásában, a felszerelésének leépítésében.

Vadai nem mellesleg azzal a Chris Evanssal találkozott, aki nyíltan háborúpárti álláspontot képvisel, tette hozzá Zila János a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Emlékeztetett, Chris Evans nemrég, az orosz–ukrán háború egyéves évfordulóján, a Twitter-oldalán azt írta, hogy:

„A Munkáspárt egységesen azon nemzetközi erőfeszítések mögött áll, hogy Ukrajna megkapja a győzelemhez szükséges eszközöket.”

Hozzátette: nemrég maga Gyurcsány Ferenc is úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy „Magyarországnak kötelessége lenne egyértelműen támogatni Ukrajna honvédő háborúját”, illetve „biztonsági és becsületbeli kötelesség Ukrajna támogatása”.

Gyurcsányné és a brit munkáspárt árnyékkormánya, azaz mindkét fél a háború eszkalációját, tehát azt a furcsa, sajátos logikát támogatja, hogy a békéhez minél több ember halála árán lehet eljutni – összegzett a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ elemzője.

Nem meglepő egyébként, hogy Gyurcsányék háborúpárti szövetségeseket keresnek, hiszen már az ukrajnai háború kitörése óta ezt az álláspontot képviselik. Számtalan olyan nyilatkozatot tettek, amelyek azt bizonyítják, hogy a fegyverszállításokat, a szankciókat és így a háború elhúzódását pártolják.

A Gyurcsány-párt, és maga Gyurcsány Ferenc is hangzatos nyilatkozatokban követelte Ukrajna katonai támogatását már azonnal a háború kitörése utáni időszakban is.

A bukott miniszterelnök egy tavaly március 25-i Facebook-posztban odáig ment a háborús hangulatkeltésben, hogy kiderült, még a magyar nemzetet is feláldozná az ukrajnai konfliktusban.

Gyurcsány akkor szokásához híven kissé zavarosan úgy fogalmazott: „Pocsék ember leszel, vagy meghalsz. Melyiket választanátok? Orbán ezt a választást hagyja a hazának, neked. Elfordítjuk fejünket ezrek, milliók halálától, meggyalázásától, mert ha nem, ha segítünk, akkor magunkra vonzzuk a sátán bosszúját, és mi magunk fogunk halni” – állítja. „Orbán szerint életünk ára a bűnbeesés. Az élethez sz…r alakká kell válnunk”– mondja. „Meg se próbál más utat ajánlani a nemzetnek.”

Gyurcsány szerint tehát „pocsék ember, sz…r alak” minden magyar, aki nem hajlandó meghalni Ukrajnáért.

Rónai Sándor, a Gyurcsány-párt EP-képviselője egy videóban a fegyverszállításokról értekezett. Bár már lassan mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fegyverszállítmányok nem segítik Ukrajna győzelmét, csak tovább eszkalálják a háborút, Rónai mégis sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány nem segíti száz százalékig katonailag Ukrajnát, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításában segítenek.

A szintén gyurcsányista EP-képviselő, Ara-Kovács Attila pedig arról beszélt, hogy részt vett egy fegyverszállításokat követelő brüsszeli tüntetésen. Mint mondta, a demonstráció kifejezetten azért szerveződött, hogy Ukrajnát támogassák.

Az egyik legmegdöbbentőbb bizonyíték azonban a Gyurcsány-párt háborúpártiságára, hogy nem támogatják a Fidesz–KDNP által az Országgyűlés elé benyújtott békepárti javaslatot, sőt folyamatosan támadják.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább