Belföld

Gyurcsány tüntetni hívta Magyar Petit

Koalíciós kormánypártként szeretné látni magukat a DK-elnök.

A határon túli magyarok jogainak földbetiprása és egy esetleges közös tüntetés Magyar Péterrel – ezek voltak Gyurcsány Ferenc beszédének fénypontjai a Demokratikus Koalíció tizenötödik kongresszusán. Gyurcsány Ferenc a beszédében már sokadjára szállt bele a külhoni magyarságba.

– Vannak választók, akik szerint az automatikus választójog minden határon túli magyar számára és nincsen rendben, hogy azok döntenek arról, hogy mi történik hazánkban, akik nem viselik döntéseik következményeit – magyarázta a pártelnök, hozzátéve: vannak olyan választók, akik azt akarják, hogy az állam ne üzleteljen egyházakkal.

„Mi ezeket a választókat képviseljük”

– jelentette ki az Őszödi Böszmen

Magyar Péterrel közösen tüntetne Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc ezután közös fellépésre hívta Magyar Pétert.

Közölte, tisztában vannak azzal, „hogy hogyan működik a hatalom rendszere, így hiába kérik az előre hozott választást, a parlament úgyis leszavazza kérésüket” – mondta, majd rámutatott:

„nem csak kérni lehet, hanem követelni is,”

és közös tüntetésre hívta Magyar Pétert március 15-én, az ellenzéki kiállás jegyében.

Szerinte ez az új magyar köztársaság közös ellenzéki felvonulása lenne, mert március 15-e nem egyik vagy másik párté, hanem az Orbánnal szemben álló, hazafias demokratáké.

„Az a dolga az ellenzék minden szereplőjének, hogy megtaláljuk egymáshoz az utat, amely közös kiállásra vezet minket”

– mondta Gyurcsány Ferenc.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább