Belföld Kiemelt

Gyurcsány tanácsa: Hölgyeim és uraim, nem kell lopni, bűnözni

Gyurcsány tanácsa a politikusoknak: Hölgyeim és uraim, nem kell lopni, bűnözni

A DK pártelnöke interjúban beszélt arról: ő semmi bűnt nem követett el.

Interjút adott a Demokratikus Koalíció elnöke a Szegedernek, amelyben többek között kérdezték elszámoltatásáról is. Gyurcsány erre válaszul azt tanácsolta a politikusoknak:

Hölgyeim és uraim, nem kell lopni, bűnözni, és lehet bármilyen kormány, lehet ígérni bármilyen elszámoltatást, nem fog bajod történni. Ahogy nekem sem történt bajom, és nem azért, mert nem akarták, hanem mert nem követtem el bűnt”.

Majd ezek után azt mondta, „az országot jelentős részben bűnözők” irányították az elmúlt években.

Az antiszemita jobbikos partner

A pártelnököt kérdezték arról is, mi a véleménye arról, hogy egy olyan jobbikossal kampányolt, aki pár éve még a zsidók kiszorításáról ábrándozott.

Hogy hazád fia vagy-e, nem az igazolja, hogy honnan jössz öcsém, hanem, hogy hová mész”

– válaszolta a pártelnök.

Gyurcsány és a lapos föld

Feltettek egy kérdést arról is a DK elnökének, mit szól azokhoz a kritikákhoz, miszerint személye hátráltatja az ellenzék munkáját. Az interjúban egy meg nem nevezett szegedi képviselőt említettek, aki azt mondta, jót tenne, ha Gyurcsány visszavonulna.

A Föld meg lapos, ugye? Hiszen azt is mondja valaki”

– reagált erre Gyurcsány, hozzátéve: ő azt tartja politikai teljesítménynek, hogy kit mennyi szavazó támogat.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forrás: Mandiner,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább