Belföld

Gyurcsány: Péter, ne hazudj korán reggel!

Mondja az, ki hazudott reggel, éjjel meg este…

Az ellenzéki összefogás kormányzásának ötletéről egyre inkább azok, a világ szerencsétlenebb országaiból érkező képsorok juthatnak eszünkbe, ahol a képviselők érdemi vita helyett inkább egy kiadós verekedés formájában bonyolítják le az interpellációkat.

Ezt a színvonalat kellene megugrania hazai ellenzékünknek, ami láthatóan nem igazán sikerül: ha valódi összecsapás még nem is történt a felek között, a szájkarate rendesen beindult már most. Márki-Zay fenyegetésekről és kizárásokról beszél, Gyurcsány pedig hazugnak nevezte a hódmezővásárhelyi polgármestert egy Facebook bejegyzésben kifejtve, nem igaz, hogy személyesen miatta nem vehetett részt a Mindenki Magyarországa Mozgalom a hatpárti ellenzéki egyeztetésekben. Az összefogás tehát szépen lassan leszalámizza magát, a jó előre kikészített kávét kérem kéjes élvezettel fogyasszák!

Szinte várjuk a Gyurcsány- show második évadát, a brazil telenovellák fordulataival, és a királydrámák főhullásával tűzdelt műsort eddig is élvezettel fogyasztottuk, most azonban tényleg hozhatjuk a popcornt, hiszen a szereplők még mindig nem fogytak ki az ötletekből arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le szövetségesüket, na meg magukat. Az évadzárón pedig ezek után már azon sem lepődnénk meg, ha a felek végül inkább külön indulnának. Most éppen Márki- Zay tett meg azért mindent, hogy semmi se legyen a jövő évi összefogásból. De vajon ez a ráosztott szerep, vagy csak rájött, hogy Ferenc testvér mögött ő legfeljebb csak egy lecserélhető statiszta lehet?

Szerdán hajnalban a 444-en jelent meg egy interjú Márki-Zay Péterrel, amelyben a hódmezővásárhelyi polgármester arról beszélt, hogy hiába volt kezdeményezője 2020-ban az összefogásról szóló tárgyalásoknak, részese ezeknek már nem lehetett.

Méghozzá Gyurcsány Ferenc miatt, ő vétózta meg, hogy a civilek képviseletében ott lehessek a hatpárti egyeztetéseken-nyilatkozta Márki- Zay.

A főnök persze nem tűrte különösebben jól a kibeszélő alkalmazott megszólalását és már reggel üzent Márki-Zaynak egy bejegyzésben, amelyben azt írta:

Péter, ne hazudj korán reggel!

Azon túlmenően, hogy Ferenc testvér dolga, mármint a reggeli hazudozás, mint azt tudjuk az őszödi beszéd óta, Gyurcsány bejegyzése szerint az is aggályos, hogy az említett egyeztetések jegyzőkönyve szerint soha fel sem merült a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) bevonása az együttműködésbe, a hódmezővásárhelyi polgármester tehát hazudik. Az már más kérdés, hogy vajon miért nem került szóba se az MMM felvétele, valószínűleg a történetben egyik fél sem “vádolható” azzal, hogy kibontotta volna a valóság minden részletét.

Forrás: Pestisrácok.hu

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább