Gyurcsány Ferenc reggeli futása előtt úgy döntött, Facebook-oldalán élőben jelentkezik be követőinek, hogy tisztázzon néhány kérdést.
„Van olyan budapesti ügy, amiben igaza van a Tiszának? Mindjárt elmondom. Nézzétek meg a videót, és akkor megtudjátok” – olvasható bejelentkezése mellett, azonban a videót nem ezzel indította, hanem azzal, hogy szerinte sokan félreértelmezték hétfői budapesti szövegét, amelyben kritizálta az „Ursula von der Leyen csicska” Tisza Pártot és azt, hogy le akarják váltani az eddig a fővárosban tevékenykedő politikusokat és tisztviselőket.
A DK elnöke kijelentette, hogy szerinte nem lehet játszani az emberekkel, a közéletben nem ismert nevű állampolgárok sokaságával, és azokkal sem, akik valamilyen módon a közösséget szolgálták.
„Nincs senkinek, semmilyen erkölcsi felhatalmazása, hogy anélkül, hogy azt megmagyarázná egyszerűen annyit mondjon, hogy kirugdalok mindenkit Budapestről. Ez disznóság, ez mocskos dolog, ilyet nem csinálunk” – fogalmazott szemkilövető Ferenc.
Sepregetni akar, akkor menjen ki a konyhába! – tette hozzá a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc úgy látja, azzal, hogy a fővárosiak ismét megválasztották Karácsony Gergelyt, kimondták, hogy inkább rendben volt, ami eddig Budapesten történt, hiába nem tökéletes minden.
„Karácsony embereit most kirugdalni egymás után, csak azért, mert szolgálták az elmúlt 5 évben a várost, az én szerintem nincsen rendben” – magyarázta Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke kiállt Karácsony Gergely eddigi főpolgármester helyettese, Kiss Ambrus mellett, mivel nem érti miért kellene őt leváltani.
„Mi a bűne? Az hogy ért hozzá?” – tette fel a kérdést, majd kifejtette, hogy a cégvezetők között is vannak olyanok, akik tisztességesen végezték a munkájukat és olyanok is akik nem, de emiatt nem kell mindenkit kirúgni.
A DK elnöke úgy látja, hogy az, hogy a főváros annak ellenére működik, hogy a kormány „megpróbálta megfojtani”, az pont azoknak a személyeknek köszönhető, akiket a többek között a beszarásáról híres Magyar Péterék most el akarnak távolítani.
Ez futtató fiúknak a k*rva tempója – összegezte Gyurcsány.
A DK elnöke szerint nem teljesen világos, hogy a Tisza Párt ismeretlen hátterű, a fővárossal korábban nem foglalkozó politikusai egyáltalán nem jobbak a korábbi képviselőknél és városvezetőknél. Gyurcsány hozzátette, hogyha a Tisza Párt képviselői felülnek arra a vonatra, hogy „itt mindenkinek, mindig ki kell törnie a nyakát, akkor itt nem városvezetés lesz, hanem gladiátorharc”.
Amikor én baromi régen miniszterelnök lettem, akkor nem keresgéltem, hogy kik azok, akik a minisztériumoknál dolgoztak a Fidesz alatt is – emlékezett vissza Gyurcsány, hozzátette, hogy neki akkor a Fidesz valóban az ellenfele volt, most pedig nem mondható el, hogy Karácsony Gergely ellenfele lenne a Tisza Pártnak. Kiemelte, hogy nem az alapján kell eldönteni, ki vehet részt a városvezetésben, hogy kinek milyen párttagkönyve van.
Hiába volt a bejelentkezés címe az, hogy a DK elnöke kifejti, hogy a Tisza melyik fővárosi lépésével ért egyet, erre nem került sor a 10 perces felvétel alatt, azonban a hiba feltűnt Gyurcsány Ferencnek is, aki kommentben válaszolt a saját maga kérdésére.
Na közben meg azt nem mondtam el, hogy miben van igaza a Tiszának. Hát szerintem abban, hogy elnökük nem ül be a fővárosi közgyűlésbe. Szerintem ez helyes.
„Nem ez a dolga az elnöknek. Nem is kell ezt a döntést kritizálni” – írta Gyurcsány Ferenc.