Belföld

Gyurcsány Ferenc is próbálta már sms-ben megzsarolni Karácsonyt

Márki-Zay Péter előválasztási miniszterelnök-jelölt a 444-en ma, szerdán megjelent interjújában, ami nagyrészt a Dobrev Klárával, illetve pártjával, a DK-val folytatott versengésről szólt, többek között ezt mondta:

MZP: (…) Hasonlóan visszataszító ez nekem, mint amikor azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik.

444: Van konkrét tudomása ilyen zsarolásról?

MZP: Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is.

Egy napközben tartott háttérbeszélgetésen meg is kérdezték erről Karácsonyt, aki a következőt válaszolta

“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább