Öko

Greta Thunberg kártérítési pert indított hazája ellen, mert “frusztrált”

Kártérítést követel hazájától Gréta Thunberg. A klímapróféta azért követel saját maga és társai részére fejenként kilencszáz eurót, mert úgy érzi nem tettek semmit a klímaváltozás ellen, ezért nagyon frusztráltnak érzi magát. A keresetet egyébként a kerületi bíróság is jóváhagyta.

A kerületi bíróság nemrég jóváhagyta Greta Thunberg és társai keresetét a svéd állam ellen. A klímaaktivista több száz társával azt akarja elérni, hogy a hazája tegyen többet a klímaváltozás ellen – írja a V4NAAz aktivisták 2022 ősszel fordultak bírósághoz, hogy politikai követeléseiknek érvényt szerezzenek az őszi parlamenti választások után, amely során a szociáldemokraták elvesztették a hatalmat. Eredetileg 636 aktivista állt a csoportos kereset mögött, de csak kevesebb, mint felük jelezte időben, hogy részt kíván venni az ügyben.

A Mari Heidenborg igazságügyi kancellár által képviselt svéd kormánynak most három hónapja van arra, hogy válaszoljon a követeléseikre. A háromszáz aktivista ugyanis azt szeretné elérni, hogy a bíróság kényszerítse arra a kormányt, hogy hozzon olyan politikai döntéseket, amelyek enyhítik a szerintük jelenleg is zajló éghajlati válság hatásait. Az aktivisták azonban nemcsak a fosszilis tüzelőanyagokat, például a szenet, a kőolajalapú tüzelőanyagokat és a földgázt akarják teljesen kizárni az energiamixből, hanem azt is követelik, hogy az összes emberi tevékenységből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátást csökkentsék.

Ezek a kibocsátási források lehetnek például a fosszilis tüzelőanyagok, a bioüzemanyagok elégetése, az ipari folyamatok, erdőgazdálkodás vagy mezőgazdaság. Nem számít, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása milyen forrásból származik

– áll a per leírásában. Az állam ellen pert indító aktivisták személyenként csaknem 900 euró kártérítést követeltek a frusztrációjuk és tehetetlenségük érzése miatt. A per leírásából azonban kiderült, hogy ezzel az összeggel lehet csökkenteni a „fájdalmukat”.

Forrás: V4NA; 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább