Calin Georgescu, az érvénytelenített romániai elnökválasztás első fordulójának szélsőjobboldali győztese ismét a székelyföldi autonómiatörekvéseket vette célkeresztbe – tájékoztat az erdélyi Krónika.
A politikus a Realitatea Plus hírtelevízió vasárnapi műsorában bírálta a román politikai elitet és a médiát, amiért szerinte figyelmen kívül hagyják ezt a kérdést. Georgescu azt állította, hogy 35 éve folyamatosan szó esik a Székelyföld autonómiájáról, ami teljesen alaptalan és valótlan”, majd történelmi példákat hozva próbálta igazolni, hogy Románia egysége megkérdőjelezhetetlen. A politikus a múlt hétvégén Hollandiában ellopott dák műkincsekre is utalva azt hangoztatta, hogy a román nép őshonos ezen a területen.
A szélsőséges kijelentéseiről ismert politikus nemcsak az autonómia ügyében fogalmazott meg radikális véleményt, hanem a magyar kisebbségről is sértő megjegyzéseket tett.
„A kisebbségek örüljenek, hogy földet és vizet kapnak Romániában” – jelentette ki, utalva arra, hogy szerinte a magyar közösség nem támaszthat jogi vagy politikai követeléseket.
Egy korábbi beszédében példaként említette Mihály vajdát, aki szerinte „helyesen tiltotta be” a magyar nyelv használatát.
Az elmúlt napokban Calin Georgescu egy másik botrányos nyilatkozatával is felhívta magára a figyelmet: Románia területi igényeket formálhat több, jelenleg Ukrajnához tartozó régióra, köztük Máramaros északi részére.