Gendersemleges gyermekek nevelésére buzdítják a szülőket
– írta meg a V4NA.hu
Más gyermeknevelési irányzatok szerint, a gyermek gendersemlegességét nem kell szó szerint venni, hanem a gyerekeknek olyan játékokat, ruhákat adnak, ami mindkét nemnek megfelelő lenne, illetve mindkét nem által kedvelt tevékenységeket végeztetnek vele, így átlépve a nemek közötti határvonalat. Ezt a nevelési stílust alkalmazza Christia Spears Brown a Kentucky Egyetem pszichológiai tanszékének egyik társelnöke is a két lányánál, mivel állítása szerint ez az alternatíva segíti őket leginkább a jövőben.
A társadalmunk amely azt kívánja, hogy a született neme alapján neveljük a gyermekünket, nem készíti fel a fiatalabb korosztályt a sikerre. A gendersemleges szülői gondolkodás arról szól, hogy minden ember legjobb képességeit, és tulajdonságait kell erősíteni annak érdekében, hogy igazán sikeresek legyenek”.
A gendersemleges gyermeknevelést a cikk szerint a lehető legkorábban el kell kezdeni, akár már óvodás korban is úgy, hogy olyan játékokat adnak a gyermekeknek, amelyek nincsenek nemhez kötve.
A gendersemleges gyermeknevelés legfőbb célja a cikk szerint, hogy olyan világképet alakítson ki,