Elképesztő gázárat mondtak be az oroszok, ami a magyar rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja
– közölte a Mandiner.
A Gazprom az idei számoktól közel 1000 forinttal magasabb tényleges piaci árat vetített előre.
A Gazprom jelzésének akár nagyon komoly negatív következménye is lehet a magyar gázpiaci rezsicsökkentés minap bejelentett szabályaira. Ha ugyanis tényleg jelentősen tovább emelkednének a tőzsdei gázárak télre és ha ezzel együtt a magyar állam gázbeszerzési költségei emelkednének, akkor ez óriási pluszterhet jelentene az államnak. Ennek az az egyszerű oka, hogy az állam a rezsicsökkentés keretében 102 forintért adja el a lakosságnak a gáz köbméterét, míg az oroszok ma azt vázolták, hogy 1600-1700 forint körüli gázár is jöhet télen. Azt pedig már számos adatból tudjuk, hogy a magyar állam lényegében a holland tőzsdei (TTF) áron veszi az oroszoktól a gázt és egy minapi közlemény is azt hangsúlyozta, hogy az ár a mostani helyzetben másodlagos, az a lényeg, hogy kapjunk elég gázt.
Amint megírtuk: az eddig bejelentett szabályok alapján most augusztusban és szeptemberben 732,4 forintot kell fizetnie az átlagfogyasztás feletti részre a magyar háztartásoknak, aztán ez októberben, novemberben és decemberben 752,5 forintra emelkedik. Az ezt követő hónapokra érvényesítendő lakossági »piaci« ár még nem ismert, azt az Energiahivatal majd karácsony körül állapítja meg, nyilván figyelembe véve az akkori piaci helyzetet.