Külföld

Franciaország megkezdi az ukrán vadászpilóták kiképzését

Emmanuel Macron bejelentette, hogy megkezdik az ukrán vadászpilóták kiképzését.

Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek elméleti vita lenne.

„Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá.

Párizs mostanig arra hivatkozva napolta el harci gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy a pilóták kiképzése hosszú hónapokat venne igénybe. A kiképzés megkezdése elemzők szerint arra utal, hogy hosszú távon megnyílt a lehetőség a harci repülőgépek átadására.
A fegyvereket illetően az államfő nem kívánta elmondani, hogy milyen új ígéretek hangzottak el francia részéről az ukrán elnök vasárnap esti látogatásán.
Újabb lőszerek szállításáról döntöttünk” – jelezte Macron.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább